Már rég besötétedett. Az üzemanyagjelző mutatója erősen kúszott a nulla irányába. Visszafogottan nyomtam a gázpedált. "Meg kell állni, tankolás nélkül nem érek haza."
A fáradtságtól a szarvasi piros-sárga kúthoz kis híján a rossz oldalról hajtottam be. Aztán sikerült javítani, s megálltam a 95-ös kútoszlopnál.
A benzinkutas széles mosollyal üdvözölt: "Tanár úr! Pont jókor jött, éppen rendkívüli vízműs találkozót tartunk." Ezt csak álmodom? Ennyire nem lehetek fáradt! Megdörzsölöm a szemem, s valóban ismerős arcok bukkannak fel.
A három magasépítő öregvízműs egy negyedik barátjukkal ide szervezte meg találkozóját, hiszen egyikük még szolgálatban van, éppen nekem készül benzint eladni.
Mosolyok, mindenki őszintén örül a találkozásnak. Beszélgetünk, kérdeznek a Vízműről, s néhány fotó is elcsattan. Pár kellemes régi történet után mindenki mond néhány szót a jelenről is.
Prjevara Gyuri 2008-ban végezte a technikusit. Jelenleg itt dolgozik Szarvason egy családi vállalkozásban, a szakmájában.
Katona Ádám szintén az építészeti tudásából él, Békéscsabán tevékenykedik egy vállalkozás építőipari ágazatában.
Vári Viktor Csabacsűdről jár át ide. Egykor Rétiné tanárnő osztályába járt, ma viszont a világot járja. Rendszeresen vállal munkát olyan impozáns tengerjáró hajókon, mint a Carnival Liberty; ha itthon van, akkor pedig benzinkutas.
A fiúk barátja, Kondacs Bence csendben a háttérbe húzódik. Ő most a második szakképzettségét szerzi, nyomdásznak tanul.
Fizetek. A pénztáros lánykával mosolyt váltunk - meg némi kézpénzt. "Honnan ez a nagy barátság?" "Együtt jártunk iskolába." Hitetlenkedik. "De! Ők tanulni, én meg tanítani."
Elbúcsúzunk. Nyomom a gázt. Bátran. A fáradtságom már messze jár, élvezem az utat. Otthon egy kis szundi, aztán reggel vissza az iskolába. Hiszen én még mindig oda járok.