Legnagyobb célunk a társaskör

1Diákhétváró cikksorozatunk következő részében a YOUnit jelöltje, Varga Gergely az interjúalanyunk. Stábjának célja a közösségi szellem erősítése, ezt helyezik kampányuk középpontjába.

 

- Mi a stábotok célja, mit jelképez a logótok?

A kampányunk témája egy célból és egy élményből indult ki. A célunk, hogy létrehozzunk egy olyan közösségi teret az iskolában, ahol a diákok eltölthetik szabadidejüket lyukas órában, tanítás előtt vagy után, ha várakozniuk kell. Az élményem pedig az, hogy sok olyan vízműssel találkozom, akik nem köszönnek egymásnak. A pártunkkal ezen szeretnénk változtatni, javítani az iskola közösségén és hírnevén. A logót Novák Viktor osztálytársam ötletéből kiindulva, közösen alkottuk meg, a lánc szimbóluma kapcsolódik a témánkhoz, az összetartozást fejezi ki.

- Mi alapján választottad a kampányfőnökeidet, stábtagjaidat?

Kellemes csalódás volt számomra, hogy az osztály megelőlegezte nekem a bizalmat. Az osztályom tele van egy csomó remek emberrel, akiknek van garás tapasztalata. Így a stábom nagyrészt az osztálytársaimból áll. De 9.-eseket is bevettünk, hogy átadjuk nekik a tapasztalatainkat, és nagyon jól jártunk velük, nagyon jól dolgoznak, érzik a feladat súlyát.

Az egyik kampányfőnököm a tavalyi jelölt, Szilasi Laci – nagyon ért a diáknapos dolgokhoz, mindig tud valami újat mutatni, ezért biztos voltam benne, hogy felkérem erre a posztra. A másik közvetlen segítőtársam Kutyej Ákos – ő a vicces ember az osztályban. Hallgatnak rá a többiek, a szava szent. Nehéz vele vitába szállni és jól irányítja az embereket, én pedig kihasználom ezt a jó tulajdonságát. J

- Mi az elképzelésed, hogyan tudnál javítani a diákközösség összetartásán?

Már a kampányunk alatt is odafigyelünk erre. Ha pedig megnyerjük a küzdelmet, minden vízműst szeretnénk bevonni hozzájuk közel álló feladatok megoldásába. Szeretnénk bált szervezni, felbuzdulva azon, hogy a Falselfé is nagyon jól sikerült, úgy látszik, ez érdekli a diákokat. Sportrendezvényeket is megvalósítanánk önkéntesekkel. A legnagyobb célunk pedig a társaskör megvalósítása, amihez már vannak ötleteink, de erről majd később.

- Mit üzentek a vízműsöknek?

Várunk mindenkit sok szeretettel a programjainkon, ahol közelebb kerülhettek egymáshoz és jól érezhetitek magatokat. Garantáljuk, hogy hétfőn üres hassal nem mentek haza, kivéve azokat, akik nem szeretik a bolognait és/vagy a sajtos tésztát. J Egységben az erő!

 

234