Vízműs földmérők tanulmányi kirándulása Hamburgban

01Különleges szakmai gyakorlaton vett részt 2019 októberében a Békéscsabai SzC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiumának három földmérő és egy útépítő szakos tanulója.

Az egyhetes program során Fodor Gergő (12. E), Kulcsár Csaba (11. B), Nagy Zoltán (12. A) és Sitkei Zolta (12. E) ismerhette meg a Landesbetrieb Geoinformation und Vermessung hamburgi földmérő vállalat profilját, így bővíthették gyakorlati tudásukat. A projekt, amelynek az ötlete 2018 augusztusában fogalmazódott meg, a szakmai gyakorlaton túl a német nyelv ismeretének elmélyítésében is hasznos volt számukra.

A német és a földmérő szakos tanárok célja egy független gyakorlat megszervezése volt, mely során a kiválasztott tanulók betekintést nyerhetnek a Németországban használatos legmodernebb, földméréshez kapcsolódó eszközök és szoftverek alkalmazásába.
A program mentora Lengyel Miklós volt, aki 1973-ban vándorolt ki Németországba, ahol nyugdíjazásáig földmérő mérnökként dolgozott. Az ő közreműködésével az iskola felvette a kapcsolatot a Landesbetrieb Geoinformation und Vermessung céggel, amelynek képviselői készséggel vállalták a szakmai program összeállítását.
A gyakorlat során számos érdekes területtel ismerkedhettek meg a tanulók: többek között Hamburg 3D-s modelljét, légifotóit, illetve digitális ortofotóit is megtekinthették. Különleges élményt jelentett az Elba medrének szkennelése. A munkafolyamat célja a meder alján levő akadályok észlelése és eltakarítása volt.
A gyakorlat mellett városnézésre is maradt idő. Megtekintettük Hamburg számos nevezetességét, sétáltunk a kikötőben, hajóutazáson is részt vettünk. A legemlékezetesebb esemény a város egyik legjelentősebb építménye, a hamburgi városháza megtekintése volt. Az elegáns és gazdagon díszített épületet nemcsak kívülről, hanem privát vezetés során belülről is megismerhettük.
Köszönetet mondunk a Landesbetrieb Geoinformation und Vermessung vállalatnak, a Hamburgische Stiftung für Wissenschaften, Entwicklung und Kultur Helmut und Hannelore Greve alapítványnak, a Békéscsabai Vásárhelyi Pál Alapítványnak és a Békéscsabai Szakképzési Centrum vezetésének a gyakorlat létrejöttéhez nyújtott támogatásukért.

 

 

0203040507091011121314