Megalakultunk


Az új tanév közeledtét jelezte, hogy ma az épület nyitását már kisebb csapat várta az utcán és az udvaron. Minden tanév előtt nagy örömet okoznak az igazgatónak az első beköszönő diákok. A sors iróniája az, hogy ők a javítóvizsgások.
(Hát persze! A nyár végén nekik van a legsürgősebb dolguk az iskolával: a javítóvizsga.) Az idén sem volt ez másként. Bejöttek érdeklődni, konzultálni, megbeszélni a vizsga részleteit. Szeretnék már, ha a nyári tanulás eredményeit magukénak tudhatnák. Reméljük, hogy így lesz; sikeres vizsgázást kívánunk! (És értelemszerűen az örömteli viszontlátás képeit ezúttal nem publikáljuk.)
Novák Zoltán tanár úr is korán kelt, hiszen az órarend állapota (ránézésre) aggasztónak tűnik, de még van idő.
A tanári üres, de az érkező pedagógusok mosolyogva köszöntik egymást és az iskolai témákat egyelőre nem forszírozva a nyári élményeket sorolják.
Aztán megkezdjük az értekezletet. Bemutatkoznak az új kollégák. Áttekintjük a nyáron történteket, a tanévnyitóig terjedő időszak feladatait. Aztán mindenki birtokba veszi a nyári időszakra konzervált birodalmát.