Gólyabál

24
Szeptember első napjától kezdve folyamatosan arra készültünk, hogy a gólyákat ünnepélyes keretek között avassuk tiszteletbeli „Jókaisokká”. A jelöltek négy csoportba kerültek, majd a csoportvezetők irányításával megkezdődött a készülődést e jeles eseményre. 
Október 27-én délután a tökfaragással megindult az eseménysorozat. Mindegyik csapat jól teljesített.
A zsűritagokat közös megegyezéssel választották ki, ahol a zsűri elnöke Veres Gábor tanár úr volt. További zsűritagok: Nagy Orsolya, Galgóczi Csenge, Puskely Gergő, Magyari Szabolcs.
A csoportok bemutatkozó előadásával kezdetét vette a közel másfél órás program, amelyet a két műsorvezető, Szivos Gergő és Kovács Szabolcs jó hangulatban vezetett. A feladatok között szerepelt: sztriptíz, versírás, mogyorókrémnyalás. A folyamatos kacagás, jókedv egész idő alatt jellemző volt.  
A zsűri valamelyik feladatot 1-5-ös skálán érdemjeggyel értékelt, valamelyiket pedig 1-4-ig sorrendbe állított, ezután összeadta a pontszámokat, és ebből jött ki a szoros végeredmény, mely a következőképpen alakult: 
1. lett a II-es csoport (Magic Pandúrok) 358 ponttal, csoportvezetőik: Döbrei Mónika, Réti Norbert, Mogyorósi Gyula, 
2. az I-es csoport (Csillagvirág fegyház és rehabilitációs központ) 355 ponttal, csoportvezetőik: Oros Anna, Sanyó Levente, Hajdú Balázs, 
3. a III - as csoport (Tápos Partycsempék) 343 ponttal, csoportvezetőik: Gábli Ágnes, Balog Mihály, Zámbó Szilárd, 
4. a IV - es csoport (Felejthetetlenek) 337 ponttal, csoportvezetőik: Balogh Boglárka, Krucsó Nikolett, Petrucza Ruben. 
Az avatás zárásaként a gólyák elmondták az ünnepélyes gólyaesküt. 
Mindenki teljes mértékben a legtöbbet nyújtotta, ezt tükrözi a végeredmény is. A hosszas és fárasztó próbák meghozták gyümölcsüket. A gólyabál segítségével mind a négy csoport tagjai közelebb kerültek egymáshoz, megismerték a másik tulajdonságait, képességeit, megtanultak még jobban odafigyelni egymásra, és együtt dolgozni. Ezáltal tudtuk varázslatossá tenni ezt az eseményt.  

0102 03 0405 0607 08091011 12 1314 1516 1718 19 20 2223 21