Sakk bajnokság a kollégiumban

07
A 2015/16-os tanévben december 9-én került megrendezésre a Kollégiumi Sakk Bajnokság. Délután a lányklubban 15.30-kor négy asztalnál, kilenc játékossal, vette kezdetét a verseny. 
A lebonyolítás bajnoki rendszerben történt, ahol mindenki játszott mindenkivel, ami igencsak igénybe vette a versenyzőket, nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is.
Krnács Erik, aki ezen a bajnokságon halványabb teljesítményével inkább védekezésben jeleskedett, alig szorult le a dobogóról. Túri Péter, aki először szerepelt a bajnokságon, kiegyensúlyozott jó játékával a harmadik helyet szerezte meg. A tavaszi bajnokságban az élmezőnyben végzettek közül végig esélyeshez méltóan, kiegyensúlyozott, jó, támadó taktikával játszott Lazányi Zoltán. Meglepetésre a győzelmet fej-fej melletti izgalmas csatában a végig jól játszó Papp Ákos szerezte meg. Mindketten egyenlő pontszámot értek el csak az egymás elleni eredmény döntötte el a bajnokság sorsát. A végső sorrend a következőképpen alakult:
1. Papp Ákos 7 pont
2. Lazányi Zoltán 7 pont
3. Túri Péter 6 pont
4. Krnács Erik 4,5 pont
Ők mind a négyen tárgyjutalomban és oklevélben részesültek. A verseny nagyon izgalmasnak és színvonalasnak bizonyult. Ez a lelkesedés reméljük, további munkára sarkallja a tanulókat, hogy a szakköri foglalkozások keretében még eredményesebben felkészüljenek a tavaszi sakk bajnokságra. 
0102 03
04 05 06