Erdei kondiverseny

04Szeptember végén kollégiumunk hat diákja a Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumának meghívására egy erdei kondiversenyen vett részt, melynek során élményekkel teli délutánt tölthettek a Körös partján.
A tornaösvényen a diákoknak lengőtekében, húzódzkodásban, akadálypályán való szökdelésben, korláton történő támlázásban, felülésben, palánkon való átugrásban, kötélen járásban kellett megmérettetni magukat. Mindezek erőfejlesztésre, az izmok átmozgatására, nyújtásra, az állóképesség növelésére, az egyensúlyérzék, a mozgáskoordináció és a dinamikus képesség fejlesztésére alkalmas gyakorlatok. A kollégium nevelői így szerettek volna hozzájárulni a tanulók szellemi felfrissüléséhez, testük átmozgatásához és kikapcsolódásukhoz. Ezen túlmenően egymással is összemérhették erejüket és kitartásukat. Büszkén jelenthetjük, hogy kollégiumunk mindkét csapata éremmel térhetett haza: a lányok bronzzal, a fiúk arannyal.
Külön kiemelendő Megyeri Béla kollégánk, aki hosszú évek óta eredményesen segítette a diákok dobogóra jutását.
A lánycsapat tagjai: Lestár Enikő, Paczuk Vivien, Zsanett, Jelencsik Ildikó; a fiúcsapat: Szűrös Zsolt, Lánczi Máté, Eszlári Máté.
Gratulálunk nekik!

 

 

010203

05