"Beszeptemberült"

01Bevallom, tavaly az évnyitó napján nagyon izgatott voltam, hiszen újra kilencedikes osztályfőnök lettem. Kíváncsi voltam, milyenek lesznek a diákjaim, miket kérdeznek majd, és tudok-e majd mindenre felelni és reméltem, hogy nem felejtek el majd semmilyen fontos információt átadni.

Az idén már kicsit egyszerűbb volt, hiszen tizedikesek lettek, de azért várakozással telve léptem szeptember 1-jén az udvarra, ahol a 10. E osztályosaim is gyülekeztek. Örömmel láttam, hogy mindannyian eljöttek és frissen, kipihenten néznek szembe az új tanév kihívásaival. 

Az ünnepséget nyitó Himnusz után Annus Roland 10. A osztályos tanuló Varró Dániel Beszeptemberült című versét szavalta el. 

A tanévet Schnider György igazgató úr nyitotta meg, aki köszöntötte a régi és új diákokat, szüleiket és kollégáit. Reményét fejezte ki, hogy a vízműs diákok, tanárok és szülők együttműködve, egymást segítve dolgoznak majd a sikerekért az idén is. Bemutatta a gólyák osztályfőnökeit is: Benke Mária, Endrődi Mónika és Szépné Fejér Dina tanárnőket és Dávid István tanár urat.

Majd Farkas Anna, 11. D osztályos tanuló ismertette a kilencedikes osztályok tanulóinak névsorát.

Az ünnepség után még bő fél órájuk volt a vízműsöknek arra, hogy nyári élményeiket megosszák egymással, majd 10 órakor becsengettek, elkezdődtek a tanév első osztályfőnöki órái….



02030405060708091011
Fotók: Somogyi Zsolt