
Április 17-én immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Vízműsök Világtalálkozója nevet viselő rendezvényünk. A program célja, hogy minél több öregvízműst csalogasson össze egy kis nosztalgiázásra a régi falak közé. A délelőtt folyamán sorra jöttek iskolánk régi tanulói, az első vízműs évfolyam diákjai is, de találkozhattunk a legifjabbakkal, az első évfolyamosokkal, valamint a jelenlegi felsőbb éves diákokkal. A résztvevőket a regisztráció után egy kis sétára invitáltuk, amely során néhány tanteremben megtekinthették, milyen fejlődésen ment keresztül iskolánk az elmúlt évek alatt.
Az eseményhez kapcsolódó képek a képtárban >>>
Az eseményről a kollégiumban készült képek a képtárban>>>
|
Így szólott hozzánk Novák Attila tanár úr az idei Hagyományőrző nap előtt. Nosza, lett is aztán egész napos kalamajka s dínom-dánom április 1-jén.
Idegen nyelvi munkaközösség
Haán Lajos 1848-1891 között békéscsabai evangélikus lelkész, Békéscsaba történetírója, a Tudományos Akadémia levelező tagja. |






Március 24-én Győrött rendezték meg az Országos Tésztahídépítő Versenyt. A versenyzők két területen nevezhettek: egyponton terhelt híd kategóriában és pille kategóriában.







