Komoly előkészületek után eljött a nagy nap, a 40 éves érettségitalálkozónk napja: október 12.

Eredetileg osztálytalálkozót terveztünk, aztán előbb a D, utána pedig az A és a B osztály is csatlakozott hozzánk, így a végén évfolyam-találkozón vehettünk részt. A mi osztályunk tagjainak összegyűjtését Török Árpád vállalta magára, az esti vacsorát pedig én szerveztem az évfolyamnak a FEK-ben, ahol 90-en voltunk.

A meghirdetett időpontban az osztályteremben gyülekeztünk, majd átvonultunk a díszterembe. A mi időnkben ez még tornaterem volt; meghallgattuk az igazgató urat, aki az iskola jelenéről beszélt. Itt az osztályok képviselői is mondtak egy néhány perces köszöntőt. Ezután az osztálytermekben mindenki elmesélte az utolsó öt év történetét. Tóth Attila barátunk most tudott eljönni először osztálytalálkozóra, aminek mindenki nagyon örült. Az egykori kollégisták még a koleszba is átmentek, meglátogatták egykori otthonukat, megnézték régi szobájukat.

Az esti vacsora 18 órakor kezdődött, és a bőséges falatozás után éjfélig tartott a kötetlen tere-fere. Előjöttek a régi sztorik, emlékek, újra átéltük életünk akkori szép 4 évének momentumait.

Záró gondolatként idézném Derzsi Sanyit az A-ból: „Jó ide visszajönni, jó volt vízműsnek lenni”. Ez a mondat remekül tükrözi az iskolánk iránti érzéseinket.

Viszontlátásra öt év múlva, a 45 éves találkozón. Akkor már valamennyien 60 fölött leszünk, de leszünk!