Azzal búcsúztunk júniusban, hogy az ősz első napján újra találkozunk. Akkor már mindenki a nyár, a kalandok, a pihenés, az utazás lázában égett. Mégis volt a tanévzáróban egy emelkedett, méltóságteljes hangulat; kiderültek az eredmények, elismertük és megtapsoltuk a legjobbakat.
Mi még küzdöttünk, vizsga vizsga hátán, közben a kilencedikesek - tanáraink irányításával - megkezdték a gyakorlatot, beírtuk a kicsiket; aztán zárás-zárás-zárás,… és mindenki elment.
Nyári ügyelet, csordogáltak a vízműsök, szülők, kollégák; néha roham is volt, aztán ismét csend. Majd újra ismerős arcok, lebarnulva, kipihenten, meg ki nem pihenten. Hát igen, aki egész nyáron tanul, annak most gondterhelt az arca. De sikerült! Vagy nem. Mindenkinek tiszta lett a kép.
… és újra itt van mindenki. Kotyognak, mesélnek, alig akarnak beállni a helyükre. Van, aki nem is találja, … persze, eggyel feljebb léptünk. És a himnusz hangjaira mindenki visszaváltozik tisztességes vízműs polgárrá. A műsor folyik, a szónok beszél, egy-egy súgás azért nem tud várni, mosolyognak, de jó! A kicsik pislognak,… tapsoljuk meg őket! Régi szokás, oldja a feszültséget, egykor bennünket is megtapsoltak, így fogadtak be.
Már mehetünk is. Az új osztályfőnökök viszik új osztályukat. Laza nap. Sok szünet, kell is, van mit mesélni. Aztán az osztályfőnök rója a kötelező köröket. Hát igen, megkezdtük. Holnap már rendes órák lesznek.