Mindig nagy öröm az iskolának, ha egy régi diákja tér vissza falai közé. Mindig nagy öröm egy fiatal, a tanárnak, ha munkahelyén - esetünkben a Vízműben - egy régi jó barátot köszönthet ismerősként.
Még alig kezdődött meg a tanév, de a 12. és 14. évfolyam leendő geológus technikusainak szeptember 8-án hétfő reggel, az első két órában különleges élményben lehetett részük: egy volt vízműs, Kegyes László látogatott el a 22. terem kőzetekkel kibélelt miliőjébe. Az első rendhagyó órán a digitális tábla felületén egy tengeri kőolajfúró torony képe bontakozott ki, amellyel Lászlónak személyes kapcsolata is van. Na de ne szaladjunk annyira előre!

László barátom békéscsabai születésű, s 1998-ban úgy gondolta, hogy szülővárosában egy olyan iskolában kezdi el a tanulmányait, amely más, mint az ország többi iskolája: az érettségi után, ha egy évet marad még az ember tanulni, akkor szakmát kap a kezébe, méghozzá nem is akármilyet. Az ő esetében ez a geológiai technikus oklevél volt 2003-ban. Laci nem is gondolta még akkor, hogy ennek a „papírnak” később mekkora jelentősége lesz. A Vízműben az erőssége a fizika és matematika volt, különösen azok a részek, amelyhez nem kellett szabályokat és elméletet tanulnia.
Laci a technikusi szak elvégzése után, 2003 és 2006 között a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) falai között hallgatott geofizikát és geológiát, de nyughatatlan és kíváncsi természete az intézmény falai közül a szakmába, az iparba tolta őt.
A következő 5 év a Geoinform Kft. kötelékében telt el, amikor is Laci éppen ott teljesített szolgálatot, ahol munka volt (pl. Szlovénia, Románia). Már ezen 5 év alatt megtanulta a szakma nagy részét és így volt ez az angol nyelv ismeretével is.
A nagy változás 2011 volt, amikor az előző munkahelyét feladta azért, hogy álmai teljesüljenek. Ekkor került ugyanis a „Geolog International” elnevezésű, vezető kőolajipari cég kötelékébe, ahol ma is dolgozik. Hogyan is néz ki ez a munkakör? 3 hét kemény munka az Északi-tengeren lévő kőolajfúró toronyban, 3 hét pihenő itthon. Laci nem úgy megy munkába, mint a legtöbb átlagember: őt helikopter viszi ki egy közel másfél órás úttal az északi-tengeri toronyra, de munka után délután nem mehet haza, hanem 3 hétig a tenger közepén lévő objektumban él: ott eszik, ott alszik, ott olvas, és ott sportol. A munkakörének megnevezése pedig a „data engineer”. Az Ő feladata pl. biztosítani a mélyfúrás közben mért szenzoros és geológiai adatok helyességét; ellenőrizni az összegyűjtött adatokat, s ha valamilyen nem várt változás történik, riasztást kiadni.
Ha eltelik a 3 hét, Laci hazautazik Magyarországra azokhoz, akik a legfontosabbak neki, a családjához: a feleségéhez, Zsutkához, a tavaly született kisfiához, Misikéhez (Kismackóhoz) és a szüleihez. Ilyenkor éli egy „átlagos” családapa mindennapjait. Aztán az egész kezdődik elölről.
Laci a rendhagyó földtan óra keretein belül mesélt azokról a kőzetekről, amelyek a szénhidrogéneket tárolják, mesélt a fúrótorony működéséről, valamint a hétköznapi életéről is. Hétfő reggeli beszámolóját kezdetben álmosan fogadta vízműs hallgatósága, de a két óra gyorsan elrepült és a téma hallatán felélénkült diákság nem győzte feltenni kérdéseit.
A mai diákok komoly üzenetet olvashattak ki László előadásából: a kemény tanulás, a nyelvek ismerete és egy kis ambíció, no és persze a Vízműben szerzett speciális tudás birtokában bárki megvalósíthatja az álmait, akár itthon, akár külföldön. Mindenki a saját fülével hallhatta azt, hogy egy elismert technikusi oklevél és egy kis szakmai tapasztalat milyen komoly előnyt jelent a munkaerő piacon.
Hajrá vízműsök, előttetek a világ! Kegyes Lászlónak pedig köszönjük, hogy visszatért régi iskolájába, sok sikert neki a munkában és a magánéletben egyaránt!