Nemrégiben beszámoltunk róla, hogy egy irodalmi pályázatra több vízműs diák beadta pályaművét. Köztük volt Csomós Tamás, 11. D osztályos tanuló is. Tamásról a tanítási-tanulási folyamat során sok minden kiderült számomra, színes egyéniséget ismerhettem meg személyében. Néhány dolgot most az olvasóknak is elárul magáról.

- Most még csak 11.-es vagy, de talán már foglalkozol a továbbtanulás kérdésével is. Milyen terveid vannak a jövőben?

- Hosszas tanakodás és információgyűjtés után úgy éreztem, választanom kell, hogy a geológia vagy tánc irányába menjek-e majd tovább. Sok-sok érv volt mindkettő mellett, de mára tisztán érzem, hogy a tánc az én világom. A versenytáncon belül komolyabban a latin táncokat táncolom. A jövőre tekintve: készülök a Magyar Táncművészeti Főiskolára, azon belül a színpadi táncos, a tánctanár és a koreográfus szak érdekel legjobban. 

- Hogyan telik a szabadidőd? Mivel foglalkozol szívesen?

- Legtöbbször filmezni szoktam, de semmiképp sem akciófilmet nézek, leginkább életrajzi filmeket vagy drámát, olyanokat, amikben nagy gondolatok fogalmazódnak meg. Szoktam sokat futni, és mostanában nyújtani (hiszen a hajlékonyság elengedhetetlen egy táncosnak), ezek megnyugtatnak. Szeretek még kutyát sétáltatni Gyula eldugott utcáiban, ez általában randizás keretein belül szokott történni. Szabadidőmben szoktam néha táncot tanítani, csoportoknak illetve esküvői pároknak. Pont most kaptam egy felkérést esküvői tánc készítésére, egy gyulai bisztró csaposától, akivel a felkérés estéjén haverkodtam össze.

- Az irodalom, az írás mennyire fontos az életedben?

- Korábban is vettem már részt ilyen versenyen, még általános iskolában egy meseíró pályázaton, ahol különdíjat is kaptam. Igazából nem szoktam rendszerességgel írni, de a Melanzsra írt történetemre való készülés közben  jó érzés volt felidéznem és összefoglalnom a múltat. Régebben verseket is írtam. Az elején még mutogattam a verseimet másoknak, de a későbbi verseket már nem. Azért írok, mert jó érzéssel tölt el történeteket kitalálni,vagy a múltat felidézve összefoglalni.

- Van kedvenc íród, költőd?

- Kedvenc írómnak mondanám a brazil származású  Paulo Coelhot. Ösztönzően hatnak rám a regényei, és szeretem a stílusát. Akit még kedvenceim közé sorolok, az Hamvas Béla. Nem sokat olvastam tőle, de az a kevés is nagyon megfogott, és tetszik, hogy a XX. század első felében olyan dolgokról írt, amik ma is nagyon aktuálisak. A jövőben szeretnék még sokat olvasni tőle. Költők közül József Attilát emelném ki. Általános iskolában voltam a Madách Színházban az Én, József Atilla című darabon, ami akkor rettenetesen megfogott. Költészetét azért szeretem, mert letisztult, közvetlen és érthető több szinten is.

- Köszönöm a beszélgetést.

Az alábbiakban Csomós Tamás novelláját olvashatjátok.

Igazi érték

Hajnal van. Egy Békéscsabára induló buszra tömegnyi ember száll fel, köztük a 16 éves Tamás is. Az iskolának épp csak egy hete lett vége, de Tomi már a buszon ülve tart munkahelye felé. Így van ez szegény családoknál, nyári munka vállalása a problémák megoldására. Mi lehet ez a nagy probléma egy tinédzser életében?

A történet alapja régebbre nyúlik vissza. Tamás 8. osztályos lehetett, amikor szégyellni kezdte magát a szobája miatt. Ugyanis ez a szoba eredetileg egy vendégszoba volt. -- Egyszóval nagymamás: a szőnyege barna színű és virágmintás, a falak színe halvány rózsaszín, a bútorok pedig mind maradiak voltak. Ez nem is csoda, hiszen a nagymamája alakította ezt a szobát ilyenre, saját ízlése szerint. – Tamás emiatt félve hívta el bármelyik barátját is magához. Amikor felhozta a szobafelújítást, a szülei nem nagyon értették meg, mi baj van ezzel a szobával. Miután felvilágosította szüleit, azok megígérték, hogy tesznek valamit a dolog érdekében. Ez nem így lett, hiszen testvérének iskolai tanulmányai és saját hobbija finanszírozása miatt nem maradt elég pénz a szoba felújítására. Tamás emiatt sokszor irigykedett a gazdagokra, hogy nekik mindenük megvan. Amikor felvették Békéscsabára, az élete a feje tetejére állt. Rengeteg emberrel ismerkedett meg, sok buliban vett részt, és számos elvárásnak kellett megfelelnie. Egy évbe telt mire megszokta környezetét. 10. osztály vége fele lehetett, amikor Tomi kitűzte maga elé célját, azt, hogy nyáron munkát vállal és a keresett pénzből felújítja szobáját. Legnagyobb motivációja egy lány, akivel kezdetleges kapcsolata volt. A fiú úgy érezte rátalált élete első komolyabb szerelmére.

Tamás a napfelkeltét csodálva könyökölt a busz ablakában, és azon gondolkodott éppen, hogy munkahelyén, a meggyesben, hány láda gyümölcsöt szed majd le. Amikor negyed 6-kor megpillantotta a békéscsabai állomást, már szedelődzködött, és a buszról leszállva sietett a Csorvásra induló vonathoz. Az utolsó vagonban már ismerősei várták Tomit, az előre megvett jegyekkel. A vonaton „teltház” volt, így az embereken átverekedve kellett megkeresnie a haverok által lefoglalt helyet, ami a WC melletti kis placc volt. A reggeli pacsizások után a vonat már rögtön indult is. A meggyeshez érve Tomi csodálkozva nézte a meggyes hatalmas területét, pedig ekkor még csak a felét látta. A vonatról leszállva a sínek mellett sétáltak a dolgozók, egészen egy információs bódéig. Tomi orrát hirtelen megcsapta a trágya és egy különös szag keveréke. Beljebb érve látta a meggyes igazi méretét.   A reggeli csoportbeosztások után kezdődhetett a hosszas séta a kijelölt területre. Ilyenkor, ha szerencséje volt az embernek, akkor pont arra járt egy kocsi, aminek platójára felülve szállították el. Tomi kezdő volt a haverokhoz képest, így neki még meg kellett hallgatnia a reggeli tanácsokat – a meggyet szárastól szedni, a másik testi épségére vigyázni, a napi minimumot, azaz 12 ládát megszedni, a púposra tett ládákat 8-10 levéllel lefedni. – Az útbaigazítás után már munkába is kezdett a „fantasztikus négyes”. Tomiék ugyanis négyen voltak – Tündi, Ákos, Peti és Tomi. Az első vizit 8 órakor volt. A látogatás annyiból állt, hogy jött egy traktor sok-sok utánfutóval maga után, és felszedte az addig teleszedett ládákat. Ennél a pontnál érezte Tomi a csapatmunka szellemét, ugyanis a félig teleszedett ládáját a társak pótolták ki saját vödrükből. Ez a gesztus viszonzott volt az egész nap folyamán, akárhányszor jött a traktor. Dél fele lehetett amikor, muszáj volt enni pár falatot a nagy hajtás közben. Ezt Tomiék a földön ülve koszos kézzel tették meg. Délután 3-ra Tominak meglett a 12 láda meggye, így fellélegezhetett, hogy holnap már biztosan jöhet dolgozni. Miután mindenki megszedte a minimumot elindultak a vasútállomás felé. A vasútnál rengeteg fáradt gyerek várta az érkező vonatokat – egyesek a fűben, mások a peronon ülve. – Egy mosdó adott lehetőséget több száz embernek, hogy lemossák magukról az egész napos koszt. A vonaton Tomiék a földön ültek, hogy fáradságukat enyhítsék. Tomit, amikor megpillantotta Békéscsaba első falfirkáit, aluljáróját, megnyugvás töltötte el, úgy érezte magát, mintha egy többnapos edzőtáborból jönne haza. Késő délután volt, mikor már az első napjáról számolt be szüleinek, és 8 órakor már húzta a lóbőrt.

Tomi másnapja is ugyanolyan megerőltető volt, mint az első. Így ment ez napokig, pontosan 3 hétig. A napok folyamán egyre jobban kezdte érezni az összetartást a kis csapatban. Tréfás mondássá vált köztük a „csini vagyok, nagyon csini” kifejezés. Ez a stressz és egymás közötti nézeteltérések levezetésére szolgált. Az időjárás mindig más volt: valamikor forróság, valamikor eső, de ennek ellenére Tomi nem állt meg a meggyszedésben, hiszen a célja eléréséért küzdött. Céljárt, hogy végre egy normális szobája lehessen. A fizetést hetente kellett felvenni, egy szürke színű lemezekből felépített raktárban. Itt általában kígyózó sor állt. Körülbelül 2 órányit kellett várakozni a tűző napon, ahhoz hogy sorra kerülhessen az ember. Tamás, ahogy megkapta a pénzt, már számolta, hogy melyik bútorra, vagy milyen parkettára fogja elkölteni. Az egyhangú napok elteltével kezdte kínnak érezni ezt a munkát. Egy társával, Petivel azonban egyre jobb lett a kapcsolata, sokszor beszéltek meggyszedés közben a mindkettejük által játszott videójátékról vagy a csajokról. Volt olyan nap is, hogy Tomi barátai nélkül ment meggyet szedni, ez általában a rossz idő miatt volt. De célját szem előtt tartva, csak robotolt és robotolt a mocsokban. Ekkor a munka az eddiginél még borzasztóbb volt, bár vigaszára új emberekkel ismerkedett meg, ami számára pozitív élmény volt. Az újonnan megismert lányokkal gagyi slágereket énekelt, a nap kisütésének örömére. Ennek a napnak a fénypontja egy idős házaspár vitájának kifigurázása volt, amely nagy hahotázásba fulladt.

A harmadik héten Tomi az előtte álló célt látta csak: a szobáját felújítani, és ott kettesben lenni barátnőjével. A közérzetét borzalmasnak érezte, a sok kosztól és a büdös meggy szagától, de ennek ellenére élvezte az ottlétet barátai miatt. Eljött az utolsó fizetési nap a megszokott konténerházban, a megszokott órás várakozással. Tomi miután felvette pénzét, szabadnak érezte magát, és boldogan utazott hazafelé a békéscsabai vonattal. Barátaitól elbúcsúzva lépett ki a csabai állomásról, és onnan az Obi felé vitte lába, beszerezni az új parkettát.

Tomi szobája a hosszas parkettaillesztés, festés és bútorcipelés után egy héten belül elkészült. Mikor kész lett, Tomi nem érezte magát boldognak, ugyanis hosszas viták után szakított barátnőjével. Ez megviselte, hiszen ő úgy gondolta, hogy ennek a kapcsolatnak nagy jövője lesz. A fiúban ekkor megfogalmazódott, hogy mi a valódi érték igazán. Nem a tárgyak használata, és a vagyonszerzés tesz boldoggá, hanem az emberi kapcsolatok. A küzdelmes út ajándéka az igazi csapatmunka megtapasztalása volt, de ennél is fontosabb érték egy nagyszerű barát szerzése, aki nem más, mint Peti. Vele mai napig jó kapcsolatban van. A szoba ugyan szebb lett, de ma is épp olyan üres, mint volt.