Iskola után nehéz táskával a vállamon átsétáltam a könyvtárba. Ahogy a pultra felpakoltam a visszahozott könyveket, majdnem levertem egy halom papírt. Amíg a könyvtáros hölgy a kölcsönzést rendezte, a papírkupac felé sandítottam. Mint kiderült, színes szórólapokat hagytak a pult végében. A számítógép monoton pityegése közepette átfutottam a sorokat, ha nem így teszek, azt hiszem, fel se tűnt volna, hogy épp a 10. Országos Könyvtári Napok kellős közepébe csöppentem. Mondjuk olvasva, hogy a héten eltekintenek a késedelmi díjaktól, valahogy sejthettem volna, hiszen a hölgy a pult túloldalán továbbra se szólt rám, hogy nyissam a pénztárcámat. Hát igen, az ember néha hajlamos megfeledkezni az olyasmikről, mint a könyvtári könyvek meghosszabbítása.

Az engedmény után az első, ami feltűnt, az a programok között szereplő október nyolcadikai esemény volt, miszerint Bán Mór, azaz Bán János, a Hunyadi-ciklus szerzője előadást tart, melynek témája: „Újjáéleszthető-e a történelmi regény műfaja?”.
Imádom a történelmi könyveket és persze a Hunyadi kötetek első néhány részét is olvastam, de miután tavaly vettük történelem órán a Hunyadiakat, kicsit alább hagyott a lelkesedésem, hiszen olyan érzés volt, mintha elspoilerezték, előre lelőtték volna a történet végét. Ettől függetlenül elhatároztam, hogy mindenképp részt veszek az előadáson.

Így hát a meghirdetett napon iskola után, és kollégiumi szilencium helyett elmentem az előadásra. A kezdés előtt negyed órával értem az előadóteremhez, ahol akkor még alig volt valaki. Kíváncsi voltam rá, hogy vajon hányan jönnek el, lesznek-e velem egyidősek? Végül kiderült, hogy én voltam a közönség legfiatalabb tagja, ami idegessé tett, de ahogy az előadás elkezdődött, már semmi más nem kötötte le a figyelmemet, csak a legnagyobb természetességgel beszélő Bán Mór és a kérdés, hogy „Újjáéleszthető-e a történelmi regény műfaja?”. Gördülékeny előadás volt, az író beszélt a regényeiről, a regényeit megelőző kutatásokról, a magyar történelemről és személyes élményeiről. Szóba került, hogy hogyan viszonyul egy magyar ember a saját történelméhez, és hogyan egy amerikai az amerikai történelemhez. Az összehasonlító elemzés gondolkodtatóba ejtette a nézőközönséget, több homlok is ráncba szaladt. Szó esett az iskolában nem tárgyalt hatalmas magyar diadalokról, amelyekről valahogy elfeledkezett az utókor. Hunyadi Mátyás legendás alakja is jelentős szerepet kapott. Sokan nem tudják, de a környező országok is magukénak tekintik az ő legendáit.

Az előadás végén sok kéz a magasba lendült és kérdések sora szegeződött az írónak, amire készségesen válaszolt. A közönség tagjai közt voltak, akik a saját véleményüket sem féltek kinyilvánítani, egészen interaktív beszélgetés kerekedett ki a délután végére. Miután Bán János megköszönte a figyelmet, tapsot kapott. Azt hiszem nem is akármilyet. Hosszú, hosszú sor keletkezett a dedikálásnál. Mindenkinek lehetősége volt képet készíteni és néhány szót váltani az íróval.

Újjáéleszthető-e a történelmi regény műfaja? Hogy erre a kérdésre mi a válasza Bán Mórnak, vagy nekem, azt hiszem nem fontos, hiszen, mint ahogy az számomra aznap délután kiderült, nem ez a lényeg, hanem hogy a kérdés hallatán elgondolkodunk-e azon, hogy milyen hőstetteket, fantasztikus eseményeket - úgy egyáltalán - mit is rejt a történelmünk?