A tanév elején megjelent cikkemben leírtam, hogy 37 év után tanárként kerültem vissza az iskolába.
Az elmúlt tanév sok újdonságot és feladatot hozott számomra. Az első "lépések" izgalmasak voltak. Soha nem beszéltem ennyi ember előtt, pláne nem 45 percig. Fog sikerülni? Milyen lesz a kapcsolatom a kollégákkal, gyerekekkel? Íme néhány kérdés azok közül, amelyek megfogalmazódtak bennem, hiszen az eltelt években az építőipar területén dolgoztam tervezőként és javarészt kivitelezőként, a tanítást nem gyakoroltam. No, de valahol el kell kezdeni!

Nagy izgalommal készültem az első óráimra. Igyekeztem összehangolni a tankönyvet és az életben szerzett tapasztalataimat, hiszen más a tankönyv és más a "való világ". Mivel szaktantárgyakat tanítok (szervezés, szakrajz, gyakorlat, munkavédelem), ez az összehangolás - úgy érzem - sikerült. Megpróbáltam leegyszerűsíteni, lényegre törően, érthetően leadni az anyagot. Sikerélményem akkor volt, amikor a gyerekek kérdeztek. Ez azt jelenti, hogy érdekli őket az anyag, és egymáshoz való kapcsolatunk kezd kialakulni.

Az első félév "izgalmai" után a második félévet magabiztosan kezdtem, amit köszönhetek a kollégáknak, akik sokat segítettek, és nem utolsó sorban a gyerekeknek. Persze néha voltak problémák, de a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. Megoldottuk! Sikerült a 45 percet hasznosan kitölteni, sőt ez néha még kevés is volt.

Az év végi jegyek mutatják - persze nem mindenki remekelt -, hogy jól dolgoztunk. Értek kellemes, megtisztelő feladatok is. A mikulásünnepségre felkértek Télapónak. Ilyet sem csináltam még, de azt mondták, jól csináltam. A "B" osztályok szakmai vetélkedőjére felkértek zsűritagnak, amit megtiszteltetésnek vettem. Itt szembesültem azzal, hogy diákjaink milyen kreatívak, sokoldalúak.
Összességében jól érzem magam tanárként is itt a volt iskolámban, és bízom benne, hogy továbbra is így lesz.

                                                                                     Minden vízműsnek további kellemes nyári pihenést kívánok.