Tisztán emlékszem arra a napra, amikor nyolcadikosként a Vízmű hatalmas kapui előtt álltam, megannyi hozzám hasonló diákkal, és rengeteg szülővel. Keserűséggel és félelemmel vegyes izgalom járta át a testemet, felkészítve talán a legnehezebb döntésre, amelyet önállóan meg kellett hoznunk.

A középiskola kezdete óta 5 hosszú év telt el, mely során megismertük ezt a robosztus épületet, a tanáraink a második családunkká váltak, s az osztályközösség együttes erővel állt a hatalmas megpróbáltatás, az érettségi elé. Most egy újabb hatalmas feladat kereszttüzében állunk. Elkezdődött az utolsó évünk, s közeleg a technikusi vizsga, ami megváltoztatja majd az életben betöltött szerepünket, és szakmát ad majd a kezünkbe, az év végére bízom benne, hogy mindannyian fiatal magasépítő technikusokként hagyhatjuk el a már-már otthonunkká vált épület hatalmas kapuját. Mégsem látom az osztálytársaimon, barátaimon az izgalom, vagy a félelem jeleit, hiszen mindannyian tudjuk, hogy osztályfőnökünk, és tanáraink minden a sikeres vizsgához szükséges tudást átadnak nekünk.

Velük együtt élvezhetjük ki az utolsó évet, a főzőversenyt, a DÖK napot, a Garabonciás napokat, a Vásárhelyi napokat, és a tanév befejeztével harcedzetten állunk majd szemben a nagy megpróbáltatással, a technikusi vizsgával.