Vendégünk volt Sipiczky Frigyes tanár úr

Frici bácsi életének fontos helyszíne volt Hamburg, Budapest és Békéscsaba. Mesélne ezekről a városokról?

Hamburgban születtem 1929-ben, majd a háborús helyzet hatására 1942-ben szüleimmel és testvéremmel hazatelepültünk Békéscsabára. A német reáliskola után a helyi gimnáziumban folytattam tanulmányaimat. A legnagyobb problémát kezdetben az okozta, hogy nem tudtam magyarul, de a nyelv elsajátítása után dicsérettel végeztem el a gimnáziumot. Itt ébredt bennem vonzalom a természettudományok iránt.

Édesapám kívánságára a Budapesti Műszaki Egyetem Építész karára iratkoztam be, ahol 1954-ben végeztem. 2004-ben ugyanitt vehettem át az aranyoklevelet. Mi még a régi professzori gárdától tanulhattunk. Ma is büszke vagyok a néhai professzoromtól kapott jutalomkönyvekre. Német nyelvtudásomnak hasznát vettem az idegen nyelvű szakirodalom tanulmányozásánál, fordításánál.

 Hogyan került kapcsolatba az iskolával és mikor lépett a tanári pályára?

Először a MÁV építési főnökségéhez kerültem, ahol a szakma gyakorlati oldalát is megismertem. Dr. Barna Bálint, a Vízmű akkori igazgatója a ’60-as évek elején kapcsolatot alakított ki egy hasonló jellegű német iskolával. A diákcsere programhoz kerestek tolmácsot. Ezt követően ajánlottak mérnöktanári állást az intézményben, és 1962 szeptemberétől kezdtem dolgozni ebben a városi és regionális szinten is jó hírű iskolában. Építéstant, statikát, útépítést, talajmechanikát, alapozást, közlekedéstant, építésszervezést, hídépítést tanítottam nappali és levelező tagozaton. Az új kollégium építésénél a műszaki ellenőri feladatokat is elláttam.

Összekapcsolódott-e a német nyelv és a szakma az iskolán belül?

A ’80-as évek végén a magasépítő osztályok érdeklődő diákjainak német nyelvtanfolyamot szerveztünk, ahol elsajátíthatták az építőipari szakkifejezéseket.

Mi jellemezte a diákéletet a régi Vízműben?

Voltak szalagavatók, kerékpártúrák, mozi és színházlátogatás, tanulmányi kirándulások, más iskolák társosztályaival közös rendezvények. A gólyabálak és a szakestek szervezésére csak később került sor.

Hét osztálya közül az első 1966-ban végzett. Figyelemmel kísérte-e diákjai sorsának alakulását?

A kapcsolattartás főként az osztálytalálkozók keretében történt. A műszaki irányba továbbtanuló diákok közül annak idején sokan kerestek konzultatív céllal.

Frici bácsit szerették és elismerték tanítványai. Minek köszönhette ezt?

Fontosnak tartottam a megfelelő hangnem megtalálását. Igyekeztem megismerni a diákokat, ügyeltem arra is, hogyan fejezik ki magukat. A problémák megoldására és igazságosságra törekedtem, de megköveteltem a rendet. Az volt az elvem, hogy a tanítványoknak ne legyen rosszabb, de ne legyen jobb, mint annak idején nekem volt.

Köszönöm a beszélgetést.

                                           Benke Mária