A sors úgy hozta, hogy újból volt iskolámba, a Vízműbe kerültem. Most azonban nem diákként, hanem tanárként. Az első munkanapomon végigjártam a régi szép épületet. Kerestem a múltat. A földszinten, volt elsős tantermem helyén gazdasági iroda, a ruhatár helyén tanári szoba van.

A tantermekben a szokványos padok helyett asztalok, székek sorakoznak. A nagy felhúzható táblák helyett, hogy is mondják? intelligens? táblák vannak, és hagyományos táblák is. A földmérő műszeres vitrinben a már akkor réginek minősített műszerek mellett ott vannak a mi korunkban „modern” eszközöknek számító darabok is. Az emeleten a 38-as terem helyén könyvtár működik. A tornaterem helyén szépen kialakított díszterem van. A volt (orosz) nyelvi kabinetben korszerű számítógépekkel felszerelt oktatás folyik. Sok a változás, de ez így van rendjén. Egy valami nem változott: a hangulat. Igaz, most még csendesek a folyosók, de hamarosan megtelnek diáklármával.

2012. szeptember 3. Évnyitó. Én is ott vagyok csak most a diákokkal szemben. A felállás nem változott 1971. szeptember 1-jéhez képest. A tribün a szokott helyén, szemben a gyerekek osztályonként felsorakozva. Az osztályfőnökök elöl, vagy a sorok között sétálva, egy kis csendet teremtve. A megilletődött elsősök egy csomóban összeverődve, mint ahogy mi voltunk.

No, de vissza a jelenbe! Nekem most itt más dolgom van. Tanítanom kell, de egyúttal tanulnom is. Kilenc osztály, 238 gyerek, 6 szaktantárgy - szép feladat. Megvallom az első hetekben volt bennem egy kis szorongás, de hála mindenben segítő kollégáimnak és diákjaimnak mára már elmúlt.

Jó újra itt lenni a Vízműben.