Több mint egy hónapja újságolta a kolleganőm, hogy Ádám fia nagyon odavan a kémiáért, és mindennap a Da Vinci Learning csatornán nézi az ilyen jellegű műsorokat. Egyre nagyobb igénye van erre, otthon is ki szeretné próbálni a látottakat - és egyre többször. Az Anyukája már kifogyott az ötletekből, így azzal a kéréssel fordult hozzám gyermekével, hogy mutassak valamit, amivel ezt a kíváncsiságot ki tudom elégíteni. Nem akartam csalódást okozni, ezért mindenképp tartottam bemutatót, amelyhez Ádám osztálytársa, Szabolcs és a két gyerekem, Lea és Gergő is csatlakoztak. Hozzá kell tennem, hogy bizony nagyon sok alapismerettel rendelkeznek, sok kérdésemre tudták a választ, de őszintén szólva kissé gondban voltam. Miért?

Mert vannak olyan kísérletek, amelyek sajnos nem kivitelezhetők otthon. Vagy a veszélyességük miatt, vagy mert nincs olyan anyag odahaza.

Mit lehet mutatni, amit biztosan nem próbálnak ki a gyerkőcök, és egyáltalán, milyen jelenséget szemléltessek, amely az ő szintjüknek megfelelő, vagyis megértik, hogy mit szeretnék mutatni? Mennyire menjek bele az elméletbe? Azon kívül egészen más a kérdéskultúrájuk, mint egy középiskolásnak.

Tapasztalhatták, hogy mi történik, ha lefedjük az égő gyertyát egy üvegburával. Azt is, hogy miért nincs probléma, ha Apa és Anya nem tud egy lufit felfújni. Ezt ugyanis meg tudja oldani az ecet és a szódabikarbóna. 

Léteznek olyan sók, melyek vízben oldva felmelegednek, vagy lehűlnek.

A „tojásölő” rézgálicot is megismerhették, amelynek olyan szép kék színe van, mint egy ismert üdítőnek, annyi különbséggel, hogy ez mérgező, és ezzel permetezőszer formájában a szőlő peronoszpóra okozta megbetegedését kezelik.  

Láthatták, hogy a víznek is milyen ereje van, amikor fémmel reagál, hogy miért képesek bizonyos rovarok a víz felszínén maradni, vagy hogy mekkorát pukkanhat egy színtelen, szagtalan gáz, ha meggyullad, vagy éppen egy parázsló gyújtópálca lobban lángra az oxigén hatására. Csodálkozva tapasztalták, hogy a papírzsepi éghetetlenné válik, ha alkoholba mártjuk, és utána meggyújtjuk.

A legnagyobb sikert a kis „hallgatók” számára a táncoló cseppek aratták, amikor egy pohárba szódabikarbónát helyeztek, majd ebbe olajat öntve, ételszínezékkel megfestett ecetet adagoltak. Ahogy az ecet az edény aljára ért, reagált a szódabikarbónával, a keletkező szén-dioxid buborékok különböző színben pompázva fel-le táncoltak. De beszéljenek a képek helyettem.