A csütörtök reggeli fizika óra hagyományos módon kezdődött, de szokatlanul folytatódott a 11. B-ben. A hetes jelent, a szaktanár komor tekintettel jegyzeteli a hiányzókat. A téma elektronika: a kétrétegű felvezető eszközök és alkalmazásaik. Edina a haját igazgatja, Ákos ásítva nyitja ki a füzetét. Ekkor azonban rendhagyó dolog történik. Egy magányos hős emelkedik ki a hátsó padból. Szlyuka Gabi felől mintha az „Eye of the tiger” első taktusait lehetne hallani. Hadobás Jani, az osztály „elektromágusa” kicsit idegesen, kezében számtalan elektromos alkatrésszel és áramköri elemmel, lép a tanári asztal mögé és belekezd az előadásába. Diódákról, szennyezett félvezető eszközökről, semleges határrétegekről, tranzisztorokról és Graetz-féle diódakapcsolásról beszél. Olyan részletességgel, ami egy főiskolai előadónak is a dicséretére válna. Néha a szaktanár felé pillant, szemében a kérdéssel, hogy belemenjen-e a témába vagy sem. A válasz egy rövid bólintás vagy épp egy félmondat, ami helyes irányba tereli az előadást. A hallgatóság szemében először értetlenség, majd érdeklődő tekintetek, amiben egy kérdés fogalmazódik meg: Honnan tud Jani ennyit a témáról? A percek telnek, és Jani csak mondja és mondja. Egyenirányításról, logikai kapukról, tranzisztoros kapcsolókról beszél. A látszólag végtelen mondandóját a kegyetlen kicsengetés zárja rövidre. A szaktanár dicsérő szavakkal és jeles osztályzattal jutalmaz, de Janinak talán az osztály elismerő tapsa többet jelent… Miután a szünetben kiürül a fizika terem a szaktanár, szemében büszkeséggel, leoltja a villanyt.