Ha már ide lyukadtunk ki, nézzük meg a vonatot! Mindketten kíváncsiak voltunk Európa leggyorsabb vonatára, a TGV-re. Megnéztük. Biztosan kényelmes, és csodás vele a száguldás, de kívülről úgy tűnt: ez is csak egy piszkos vonat.

Most pedig keressünk egy utazási irodát, amolyan turinformot, ahol eligazítanak a látnivalókat illetően. Kerestünk, kerestünk, de a GPS egyre messzebb terelgetett bennünket a várostól, átkerültünk a Rhone másik partjára …, de végül valóban egy turistaeligazító iroda előtt álltunk meg.

Tessék mondani, ez még Avignon? Nem, ez Villeneuve-les-Avignon (mondjuk: Avinyon-újfalu). De, ha már itt vannak, nézzék meg!
Megnéztük, szép! Nem is falu, nem is új, ellenkezőleg már ezeréves település, hatalmas várral. Fel is kapaszkodtunk a Szent András Erődbe. Monumentális építmény robosztus falakkal, bástyákkal, történelmi legendákkal és nagyszerű kilátással.

Gyönyörködtünk a látnivalókban, a látványban. A Rhone túlpartján kibontakozni láttuk a pápák városának büszke sziluettjét, jól kiolvastuk Avignon nevezetességeit. De ott, akkor a legmélyebb benyomást mégiscsak a virágzó gyümölcsfák sokaságának látványa gyakorolta ránk. Élveztük az idilli képet, a korán jött tavasz bársonyos fuvallatát. Március elseje volt.

Visszatértünk eredeti útitervünkhöz. Megnéztünk mindent, amit akartunk; mindent, amit lehetett; mindent, amit a turinform előírt. Szép volt, élmény volt, de … a nap csúcsa mégis csak az Avinyon-újfalu felé tett görbe kerülő volt.