A ballagást ünnepi ebéd követte, családi körben. Jó volt a figyelem középpontjában lenni, de egy idő után kezdett már a dolog terhes lenni. Ünneprontás lett volna bármit is arról mondani, ami egyre erősebben foglalkoztatta. Nem is szólt egy szót sem, csak mosolygott, amikor dicsérték, vázolták fényes jövőjét. Hagyta, hogy bort töltsenek neki, de a második pohár már érintetlen maradt.
   Aztán végül mindenki hazament, érezte, hogy dolga van; de hagyta, hogy kitisztuljon a feje. Este aztán elővette a magyar füzetét, lapozgatta. Ezt fogom tudni, ezt még átnézem, ez úgyse lesz. Vagy mégis? Hátha. Kereste a témát a könyvben is, de a kérdést végül elnapolta. A matek is izgatta, elővette, de a zsúfolt nap után fáradt volt, lepihent.

   Vasárnap nem sokat szokott tanulni. Most azonban azzal telt el a nap. Meg-megújuló rohamokat intézett a hétfői vizsga anyagának hézagai ellen. Végül úgy elfáradt, hogy befejezte: lesz, ami lesz! Előkészítette a kötelező felszerelést, az ünneplőt másnapra, megfürdött és netezett egy kicsit. Hamar rájött, hogy a haverokkal csak idegesítik egymást a vizsga tételeinek latolgatásával. Lefeküdt, elaludt.
   Az iskolában zavartan gyülekeztek a vizsgázók. Mintha mindenki hangos szóval igyekezett volna levezetni izgalmát. Aztán felsorakoztak az aulában. Instrukciókat kaptak, meg néhány jó szót. Csak akkor nyugodtak meg, amikor az igazgatóhelyettes a terembe behozta a tétellapot, átlapozták, s megállapították, hogy ebből ki lehet hozni valamit. Talán többet is.
   A matek még biztosította a neki járó természetes izgalmat, de csütörtök-péntek környékén már csupa rutinos vizsgázó várta a tételhirdetést. Az írásbelik után lehet egy kicsit szusszanni. A szóbeli vizsgák azonban gyorsan közelegnek, ezért időben el kell kezdeni a rákészülést. Be kell osztani az időt, hogy mindenre jusson! Itt szabály: a szóbelin nem elég tudni, a tudást elő is kell adni, be is kell mutatni.