El sem hiszem, hogy végre túl vagyok a műtéten, és tudok dolgozni. Mindenki azt gondolná, hogy milyen jó pihenni otthon, csak filmeket nézni, olvasgatni, Playsatiton 3 konzolon játszani a hétköznapokon. Ez így is van, egy darabig.., de eljön az a pillanat, amikor már semmi sem köti le az embert, és szeretne visszatérni a megszokott kerékvágásba.

Ez nálam már a műtét utáni 3. héten eljött. Nem vagyok hozzászokva a semmittevéshez. Ahogy teltek-múltak a hetek egyre jobban vártam, hogy újra dolgozhassak, és ott legyek az iskolában a kollégák és a diákok közt. Az állapotom lehetővé tette számomra, hogy 6 hét kényszerpihenő után ismét csatasorba állhassak. Azóta eltelt az őszi szünet és jó pár hét.

Már a 10. hétben vagyok, mióta a balszerencsés elülső keresztszalag-szakadásom óta felszabdalták a térdemet. A helyzet hétről hétre jobb, köszönhetően a rendszeres gyógytornának, amire a mai napig járok. Először nem is gondoltam volna, hogy a tornáztatásnak ilyen kemény pillanatai lehetnek, de már tudom, hogy felér egy komoly edzéssel. Néha úgy folyik rólam a víz, mintha dézsából öntenék.

Az orvosom, aki megműtötte a lábamat Orosházán, sajnos nem jön le többet „vidékre” dolgozni, így még majd muszáj lesz elmennem a magánklinikájára ellenőriztetni a lábam, mielőtt elkezdenék aktívan sportolni. A legutóbbi alkalommal azt mondta, hogy december vége felé elkezdhetek futni, ami azt jelenti, hogy a tavaszi bajnokságban már futballozhatok szeretett csapatomban, a KOTE-ban.