Nemcsak a tervezésben, hanem a kivitelezésben is nagyon tehetségesek a vízműs diákok. Egyed Roland 14. E osztályos tanuló az év első hónapjaiban egy híd makettjén dolgozott. A munkáról és az elért eredményről kérdeztem őt.

- Milyen céllal készítetted el a hidat?

- Januárban Dina Gáborné tanárnő tájékoztatott arról, hogy hídmakettversenyt hirdettek. Azonnal felcsillant a szemem, hiszen szabadidőmben szívesen gyártok vonatokat kartonból. Miért is ne próbálkozhatnék a hidakkal is. Nem sokkal később Novák Zoltán tanár úr elmondta a részleteket. A határidő elég szűkös volt.

- Hogyan kezdtél hozzá a munkához?

- Első lépésként ki kellett választanom, hogy melyik híd lesz a makett alapja. Mindenféleképpen olyat szerettem volna választani, ami rácsos szerkezetű. Az egyik jelölt az egykori szegedi vasúti Tisza-híd volt. Ezt 1858-ban adták át a forgalomnak. Építtetője a Staatseisenbahn Gesellschaft, (StEG) az egykori Osztrák Államvasút Társaság volt. A hídról jó minőségű műszaki rajzok álltak rendelkezésre. Ezeket Dr. Nemeskéri-Kiss Géza Az egykori szegedi vasúti Tisza-híd című tanulmányában találtam meg. A hidat azonban 1944-ben felrobbantották, és mind a mai napig nem építették újjá. Így tanulmányozni nem volt lehetőségem, építésekor csak pár metszetre és régi fényképre hagyatkozhattam volna. A másik elképzelésem a biatorbágyi viadukt makettje volt. Kevesen tudják, hogy Biatorbágyon két völgyhíd is áll. Az elsőt 1884-ben adták át a vasútvonal építésekor, a másodikat 1898-ban, a vonal kétvágányúsításakor. Mindkettőről volt műszaki rajz, és egy-egy rövid leírás.

- Melyik hidat választottad?

- A településhez kapcsolódó történelmi események és az arányok pontos ismerete alapján Biatorbágy mellett döntöttem. A két, akkor még szemmel láthatóan eltérő szerkezetű viadukt közül mindenféleképpen azt akartam megépíteni, amelyet Matuska Szilveszter 1931-ben a bécsi gyors alatt felrobbantott. Írásos nyomot nem találtam, azonban a fényképek elemzéséből egyértelművé vált, hogy a fiatalabb völgyhídról zuhant le a szerelvény, így azt akartam elkezdeni. Azt is eldöntöttem, hogy a '40-es, '50-es évekbeli állapotában valósítom meg a műtárgyat, ugyanis 1941-ben a fémszerkezeteket parabolikus ívekkel toldották meg erősítés gyanánt. Persze elutaztam Biatorbágyra, és alaposan körbefényképeztem a viaduktot.

- Milyen anyagokat használtál fel, hogyan haladt a munka?

- A makett építését január 23-án kezdtem el. A fémszerkezeti részeket kartonpapírból készítettem, a két terméskő falazatú hídfőt pedig gipszből. Festése hígított falfestékkel történt, amit egy házi készítésű eszközzel fújtam rá. A terméskő borítást már előre bekarcoltam. Festés és száradás után az egészet átsmirgliztem. Ennek hatására a felületi festés eltűnt, a mélyedésekben lévő viszont megmaradt. Ragasztóként főleg faragasztót használtam. A viadukt vázát vékony zártszelvényből, szögacélokból és acélrudakból állítottam össze. A völgytalpat és az oldalt hullámkarton alkotja, amire átszitált földet, majd festett fűrészport szórtam. A viadukt alatt átfolyó patak partján lévő nádas anyaga egy seprűből származik. A teljes híd április 22-én lett kész.

- Kik segítettek téged a megvalósításban?

- Szakmai kérdésekben Novák Zoltán és Török Antal tanár úr segített.

- Mi lett a híd „sorsa”?

- Engelhardt Róbert segítségével elszállítottuk a Közlekedési Múzeumba, a zsűrizés helyszínére. Második helyezett lettem. Május 16-án volt az eredményhirdetés, munkámat százezer forinttal díjazták. A makettem azóta is ott áll a múzeum egyik termében.

- Gratulálunk neked, reméljük, máskor is láthatjuk a munkáidat!