A szilveszter egy ugyanolyan nap az év során, mint a többi, de mivel az emberi társadalom bevezette az időszámítást, a naptárat és azon belül a 365 napos évet, ezért a szilveszter mégis kitüntetett szereppel bír. Kitüntetett szereppel, hisz ekkor, december 31-én 24 órakor vált át naptárunk a következő évre.

Ezen napot mindenki másképp ünnepli: van, aki otthon televíziót néz a családjával, van, aki házibuliba vagy egyéb közösségi szórakozóhelyre megy, vannak olyanok, akik pedig alszanak. Jómagam már kiábrándultam a „mindenképpen érezzük jól magunkat házibulikból”, ezért karácsony után, az elmúlt 10 év bevett szokása szerint terepre megyek, vagy barátokkal, vagy az aktuális párommal. De az sem mindegy, hogy ilyenkor hová megy az ember! Nekem a szívem csücske Erdély, ahová mindig szíveses megyek és már kétszer voltam szilveszterezni a keleti szomszédunknál, egyszer Máramarosban, Kapnikbányán, egyszer pedig Vármezőn, a Görgényi-havasok lábánál. Isten segedelmével idén a szilvesztert a Székelyföldön tölthettem!
December 29-én indultunk egy kisbusszal és egy autóval, baráti társasággal, összesen 11 fő. Pont előző nap hullott le egy komolyabb hómennyiség, amely az erős széllel párosulva komoly hóátfúvásokat okozott a magyar és a román közutakon is. Szegedről Nagylak felé haladva, nem sokkal a határ előtt szembesültünk az első komolyabb problémával, hisz egy román kamion keresztbefordulása miatt megbénult a közlekedés. Ezért Nagylak helyett Kiszombornál keltünk át Romániába és komoly kerülővel, Temesvár felé menve értük el Dévát, majd onnan Nagyszebent és Brassót. Szegedről Csíkszentmártonba, a bázisunkra 14 óra alatt értünk el. Az utazást nem csak a jeges és havas úttestek nehezítették, hanem az is, hogy kisbuszunk ablakmosó folyadéka nem szeretette a nagy hidegben elhagyni a tartályt, ezért többszöri megállásra és ablakmosásra kellett berendezkednünk.
Csíkszentmártonban, Tulit Bözsinél volt a szállásunk és onnan, csillagtúra-szerűen támadtuk a Csíki-medence természeti és kulturális látnivalóit. 30-án Csíkszeredában kezdtünk pénzváltással (előtte egy kis csíkszentmártoni falunézéssel), valamint egy üvegező-mesternél, mert a személyautó, amivel barátaink jöttek, szélvédő-sérülést szenvedett. A csíkszeredai hivatalos kitérő után Csíkkozmás következett, ahol egy középkori eredetű római katolikus templomot néztünk meg, amely középkori freskókat rejt. Csíkkozmás után a Nyerges-tetőt vettük célba, ahol egy emlékművet tekinthet meg a látogató, valamint egy kopjafás hősi temetőt. 1849 augusztusának elején Tuzson János kézdivásárhelyi honvéd őrnagy vezetésével, egy maroknyi székhely az utolsó emberig harcolt a beözönlő, többszörös túlerőben lévő cári orosz csapatok ellen. A csata és „Csíkország” is odaveszett utána! A Nyerges-tető után a téli köntösbe öltözött Szent Anna-tó következett, amely Európa egyik legépebben megmaradt vulkáni kráterében helyezkedik el. A tóból a vastag hó és jég miatt nem látszott semmi, de a havas fenyvesek, a kicsiny Szent Anna-kápolna látképe, a napfényben fürdő erdős vulkáni kúpok látképe leírhatatlan volt. Itt a Székelyföldön igazi tél volt, nem olyan, mint nálunk: több 10 cm-es hó és reggelente -30°C. Ezt az igen alacsony hőmérséklet nem csak nekünk, hanem az autóinknak is szokatlan volt, hisz reggelente nem nagyon szerettek beindulni. A meseszép téli krátertó után Tusnád falucskában tettünk egy rövid megállót, ahol a falu közepén egy kiváló vizű, a szénsavtól fanyar ízű borvízforrás fakad, amely a vulkáni utóműködések egy igen szép példája.
A tartalmas nap után beköszöntött december 31-e, Szilveszter napja. Ekkor az autókkal való reggeli bajlódás után a Hargita hósipkával fedett csúcsai felé vettük az irányt. Rövid megállót tartottunk a Tolvajos-tetőn (1567-es csata székhely győzelmének emlékművei) és Máréfalván is, ahol szinte minden ház előtt székelykapu díszeleg. Úti célunk Ivó falucska volt, a Hargita nyugati oldalán, ahol már vártak minket a békéscsabai Bihari Túrák Egyesület tagjai, köztük Kocziha Attila elnök. A két csapat egyesülése után speciálisan kialakított terepjárókra ültünk és a metsző, de ragyogó napfényes hideg időben a Hargita főgerince felé vettük az irányt. A járművek a Madarasi Menedékháznál raktak ki minket, s onnan közel 1 órás gyaloglás várt ránk az 1801 m magas Madarasi-Hargita csúcsára, a székelység szent hegyére. A téli csúcs, a jégbe és hóba fagyott fenyők és a naplemente látványa lenyűgöző volt. Olyannyira tiszta idő volt, hogy a teljes Fogarasi-havasok, Bucsecs és Királykő főgerince is látszott délnyugat felé, kelet felé pedig a Hagymás főgerinc. A látvány leírhatatlan volt!
A nagy kaland után, már sötétben tértünk vissza Csíkszentmártonba, ahol egy reggelig tartó élő zenés buli várt ránk, finom ételekkel és italokkal, no és persze a helyi székely sokadalom jókedvével és vendégszeretetével. Nem sok ahhoz fogható érzés van, amikor éjfélkor 50-100 ember énekli összeborulva a székely himnuszt, a mai magyar határtól 500 km-re. Az élmény pótolhatatlan és felejthetetlen!
Január 1-én a délelőtt pihenéssel telt, délután pedig Tusnádfürdő felé vettük az irányt, ahol a helyi termálfürdőben áztattuk „alkatrészeinket”. Január 2-án még reggel megtekintettük a csíkszentmártoni világháborús hősi temetőt és fájó szívvel, a téli erdélyi tájakon át tértünk vissza kicsiny hazánkba.
Az öt napos erdélyi kiruccanás megint rádöbbentett arra, hogy ha szilveszter, akkor nem a „mindenképpen érezzük jól magunkat házibuli”, hanem utazás, terep és ERDÉLY! Kalandra fel!