Régi szokás, hogy ünnepek közeledtével köszöntjük egymást. Ha nyomatékot is akarunk adni a dolognak, akkor elbaktatunk a postára, veszünk egy (tucat) képeslapot és elküldjük - rajta jókívánságainkkal.

Az első igazgatói évem akkor volt, amikor mai kilencedikeseink születtek. Decemberben azzal szembesültem, hogy a hagyományos módszerrel nem megyünk sokra. Nem tudunk annyit lapot kézzel megírni, ahány jó partnerünknek szeretnénk üzenni; ha címkét nyomtatunk, nem túl elegáns; ha gépesítjük a munkát, nagyon sablonos lesz; a szép lapok ára meg már akkor is drága volt, s azóta is emelkedik; stb.

Összeszámoltuk a szívünknek kedves partnereket …, és egy csillagászati számot kaptunk. Merész tervet találtunk ki, és rövid úton végre is hajtottuk: szép, ránk jellemző, egyéni hangulatú képeslapokat szerkesztettünk és megrendeltük őket egy nyomdától.

Az üzenet a számítógépben fogalmazódott, mindegyik egyéni volt, valamennyi kinyomtatott lapot aláírtam és minden címzett tágra nyílt szemekkel olvasta személyes hangú, csak neki szóló üdvözletünket. A lap szép volt, olcsó, hiszen mi gyártattuk, a kézbesítésnél is leleményesek voltunk.

Teltek az évek, a produkció már nem számított nagy durranásnak. A technika és az internet nyomulásával a szokás megváltozott. Üdvözlet még van, de már elektronok szállítják. Sok-sok változat terjed, ezek formájukban technikájukban nagyon ötletesek, néha meghökkentőek. Az idén mi is szerettünk volna újra valami szépet létrehozni. Azt terveztük, hogy harmonikusan ötvözzük a szép gondolatokat képekkel és zenével. Körmendi Mária tanárnő hozott egy szép írást, képeket és egy Piramis-számot. Ez utóbbinak újabb feldolgozását hallottam egyszer, tetszett, végül ez lett a zene. Talán a választásban nem volt közöttünk teljes az összhang, ezért elhatároztuk, hogy egyszer egymás mellé tesszük a kettőt.

TESSÉK:

PIRAMIS                                    ROY ÉS ÁDÁM