Szorgalmas levelezőpartnerünk Benkő Zoltán, aki 2007-ben lett nálunk útépítő technikus, s aki azóta már elvégezte az egyetemet is. A levelekben a Medgyesegyházáról elszármazott fiú rendszeresen küld álláshirdetéseket végzős diákjainknak - a Dunántúlról. Most találtunk lehetőséget a régi idők felidézésére, az azóta történtek áttekintésére.

– Hová vezetett az utad a Vízmű után?

A Vízműben öt és fél boldog évet töltöttem el, és ez idő alatt az „A” osztályosok csapatát erősítettem. A Vízműsök már ki is találták, hogy útépítő technikusként végeztem 2007-ben. Ezután a győri Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Karára jelentkeztem, és felvételt nyertem az Építőmérnöki BsC szakra.

Alt Zsolt barátommal, és osztálytársammal, valamint Török Bertalan évfolyamtársammal együtt érkeztünk Győrbe, ahol szobatársak lettünk. Mindhárman a szerkezetépítés szakirányt tűztük ki célul. Én Novák Zoltán tanár úr inspirációjára hídépítő szerettem volna lenni, de ahogy egyre többet tudtam meg az útépítésről, rájöttem, hogy valamiért közelebb áll hozzám ez a terület, így a szakirány-választásnál elhagytam a triót, és az utak, vasutak gyönyörű világával kezdtem mélyebben megismerkedni. Mindkét terület érdekelt, de a precizitása miatt a vasutakhoz húzott jobban a szívem. Idővel azonban felmérve a perspektívákat, kezdtem ráébredni, hogy az útépítésben itthon több a lehetőség. Ez be is bizonyosodott, amikor állásajánlatot kaptam a H-TPA Innovációs és Minőségvizsgáló Kft. győri laboratóriumába, ahol 2012. április 16. óta én töltöm be az egységvezetői és a technológusi munkaköröket.

– Miért éppen ezt választottad?

A Szent István Egyetem Mérnöki Karának Katasztrófavédelmi szakiránya szimpatikus volt, de Budapesten nem szerettem volna élni. A Széchenyi István Egyetemről nagyon sok jót hallottam egykori tanáraimtól, többek között Novák Zoltán tanár úrtól és Tóth-Nagy Terézia tanárnőtől, akik szintén ezen az egyetemen szerezték diplomájukat. Mivel Békés megyei vagyok, a távolság, vagyis közelség miatt gondolkodtam a Debreceni Egyetem Mérnöki Karán is, de így utólag egyáltalán nem bántam meg, hogy a felvételi jelentkezésem során a „vizek városát” preferáltam, melynek egyetemére sikerült is felvételt nyernem.

– Hogy ment az tanulás?

Nagyon szerettem a Széchenyin tanulni. Jó társaság, és még jobb oktatók álltak a rendelkezésemre. Matematika, mechanika, műszaki ábrázolás: a három „M”, a „szentháromság”, „ezekre nagyon figyelj”. Ilyen és ezekhez hasonló mondatokkal fogadtak minket a felsőbb éves mentorok. Mechanikából az első félévi jegyem ötös lett, amiért kézfogással gratulált nekem Agárdy Gyula tanár úr, aki meglehetősen nagy szaktekintély ma a magyarországi hídépítők, szakértők köreiben.

– Mit csinálsz most?

Jelenleg, 2012. március 16. óta a H-TPA Innovációs és Minőségvizsgáló Kft. szorgalmas és árgus szemmel figyelő csapatát erősítem. Mi végezzük többek között a magyarországi STRABAG Zrt., a Magyar Aszfalt Kft. és a Frissbeton Kft. minőségellenőrzését, hogy csak a nagyobbakat említsem. A minőségügy kiemelkedően fontos kérdés az építőiparban.

– Hol laksz?

Győrben lakom a párommal, Anitával, akit szintén az egyetemen ismertem meg. Ő jelenleg közlekedésmérnöknek tanul, és talán emiatt közel azonos az érdeklődési körünk az élet sok pontján.

– Hogy megy a dobolás?

A zenélés sajnálatos módon abbamaradt 2009 környékén. Győrbe költözésem után még próbálkoztam basszusgitározással, de nem működött sokáig a dolog, mivel valahogy mindig jobban vonzottak a bőrök és dobverők, mint a húrok. Sokáig kutattam olyan zenészeket, akikkel szívesen zenélnék együtt, de ez sokkal nehezebb kérdés, mint gondoltam, így átmenetileg félretettem a dobolást, de nem fejeztem be. Amint lehetőségem adódik, folytatom a dolgot, addig pedig más hobbik után néztem, és úgy tűnik meg is találtam a kedvemre valót.

– Milyen hobbid van most?

A dobolás után gondoltam, valami más „sportot” kell keresnem magamnak. Akik nem játszottak még végig egy másfél órás koncertet egy metálzenekar dobosaként, azok nem tudják, miről beszélek, de volt, hogy a koncert végére 1-1,5 liter folyadékot veszített a szervezetem. J

Konditermekben meg-megfordultam már azelőtt is, de valahogy a motivációt nem sikerült megtalálnom. Győrben megismerkedtem a kettlebell nevű eszközzel, ami „egyszerű, mint egy kalasnyikov”, és rendkívül hatásos a fizikális erő és állóképesség javításában. Jól bevált, háromszáz éves orosz módszer.

Az út ezután más erősportok felé vezetett, amikor megismerkedtem Darázs Ádámmal, aki többszörös Magyarország legerősebb embere, Közép-Európa legerősebb embere és még nagyon sok hasonlóan rangos cím és rekord birtokosa. Az ő kezei alatt kezdtem el foglalkozni 2011 novemberében az erősember sporttal, majd 2012 tavaszán a Skót Felföldi Játékokkal. Mindkét sportág nagyon izgalmas, embert próbáló kihívások tömkelegét görgeti az utunkba, és ezek leküzdése mentális és fizikális tartást egyaránt ad az embernek.

Jelenlegi eredményeim az erősemberek országos tehetségkutató sorozatának döntőjében elért harmadik helyezés, és a Skót Felföldi Játékok „B” csoportos (másodosztály vagy kezdő kategória) első helyezés, de több versenyen részt vettem már kisebb-nagyobb sikerekkel.

– Szerelem, család, gyerek?

Ahogy korábban említettem, a párommal, Anitával együttélünk. A családalapítás még előttünk áll, de komolyan még nem gondolkodtunk el a témán, mivel mindketten nagyon fiatalok vagyunk, és még sok teendőnk van, hogy biztosíthassuk leendő gyermekeink számára a stabil jövőt.

– Mit üzensz a mai vízműsöknek?

Soha ne adják fel! Tűzzenek ki célokat, és küzdjenek meg értük! Mindenkinek el kell tudnia magát helyezni azon a bizonyos polcon, nem túl magasra, de nem is túl alacsonyra, hanem reálisan átgondolva megfelelő helyre, majd a lehetőségeket mérlegelve kitűzni, és elérni a célokat. Ami nagyon fontos, hogy ez otthon ülve nem fog menni. Fel kell állni és a dolgok elébe kell menni, mert a mai világban nagyon kiélezett a helyzet. Ha nem tesztek érte, nem fog az öletekbe hullani semmi, amiből építkezni tudtok.

A másik oldalnak, a Vízmű motorját képező tanároknak, oktatóknak, igazgató úrnak pedig azt üzenném, hogy köszönöm mindazt a támogatást és önzetlen segítséget, amit nekünk, lusta és olykor szemtelen diákoknak nyújtottak. Embert faragtak belőlünk, és akárhová megyünk, ahol hallottak már a vízműsökről, ott jó véleménnyel vannak rólunk. Örülnék, ha ez a régi hagyomány továbbra is így maradna, és még hosszú évekig lehetnék büszke arra, hogy vízműs voltam, és hogy vízműs vagyok.

– Mindkét oldal nevében további sikereket kívánok! Köszönöm a beszélgetést.

Diribá