Gyerekkoromban (1950-60-as évek) sokat voltam nagyszüleimnél a tanyán. Akkoriban még nem volt áram, vezetékes víz-gáz, fürdőszoba,... stb. ( a számítógépről nem is beszélve). A tanyasi élet állattartásról, földművelésről és önellátásról szól. Már gyerekkorunkban belekóstoltunk ezekbe a munkákba. Etettük az állatokat, szedtük a gyümölcsöket, zöldségeket és minden mást, amit gyerekre rá lehet bízni. Természetesen játékra is volt bőven idő.

Az egész napos levegőnlét, jövés-menés, szaladgálás jó étvágyat hozott. Drága jó nagyanyám gáz híján sparhelten és a kemencében sütötte főzte a jobbnál jobb ételeket, azokból az anyagokból, ami a tanya körül megtermett.

A kemence teljesen lenyűgözött. Nagyon tetszett már a befűtése is, de természetesen a benne sült kenyér, lángos, húsok és minden más agyagedényben főtt étel. Két kemence volt. Egy bent az épületben, aminek kettős funkciója volt: a sütés-főzés és téli időszakban a helyiség fűtése. A másik a kinti (udvari) amit a nyári időszakban használtak. Már akkor megfogalmazódott bennem, hogyha nagy leszek, én is építeni fogok egyet. Lehet, hogy már gyerekfejjel ez inspirált arra, hogy az építészettel foglalkozzak. Általános iskolás koromban építész akartam lenni.

Azért jelentkeztem a Vízműbe, mert itt volt magasépítési képzés is. Az elmúlt 38 évben jó pár épülettervezésében, megépítésében részt vettem, de a kemence nem jött össze, de nem adtam fel. Ennek fő oka az volt, hogy tömblakásban laktunk, vagyis nem volt hova építeni. A múlt évben megadatott, hogy a panelból kertes házba költözzünk. Na, itt aztán van hely bőven. A ház rendbetétele után az idén nekikezdtem az álom megvalósításához. Igaz (más elfoglaltságom miatt) három hónapig tartott a kivitelezés de, megvalósult a gyerekkori álom.

Most, már lehet készíteni a jobbnál-jobb ételeket.