Mindannyian tudjuk, hogy az olyan földtudományokat, amelyek gyakorlatias ismereteket kívánnak, nem lehet megtanulni kizárólag az iskolai padjaiban. Ilyen a geológia is.

A végzős geológus technikus évfolyamok a tanév vége felé minden évben szakmai kiránduláson vesznek részt. Ez idén sem volt másképp. Sajnos pénzhiány miatt nem tudtuk megszervezni az eredeti kisbuszos, dunántúli túránkat, de nem adtuk fel ezek után sem, s a Gerecse bércei felé vettük az irányt, május harmadik hétvégéjén.

A végzős technikus évfolyam 14 tanonca közül 10 részt tudott venni a szakmai kiránduláson, amely mindenképp dicséretesnek minősül. Ők voltak: Ancsin Zoltán, Balla László, Halász Tímea, Martincsek Ádám, Nemesi Alex, Szőke Ádám, Thury Gábor, Tóth Róbert és Vincze Nikolett. Az oktatói gárda részéről is teljes volt a létszám Lisztes Tibor, Szenti Alexandra és jómagam közreműködésével.

Pénteken délelőtt indultunk Békéscsabáról vonattal és elkezdtük a nagy utazásunkat: Budapest, majd Tatabánya érintésével Almásfüzitőn szálltunk át egy másik vonatra és a délutáni órákban érkeztünk meg a Duna partján, a szlovák határ mellett fekvő városkába, Lábatlanba. A vasútállomásról kb. 10 perc volt gyalog a szállásunk, de ezalatt sikerült rögtön a nulladik napon ronggyá áznunk. Lábatlanban, a Kilátó Panzióban volt  a szállásunk, ami hű volt nevéhez, hiszen ablakaiból megkapó kilátás nyílott a Dunára és a ma már Szlovákiában fekvő kis falvakra. Az első közös este beszélgetéssel, sok nevetéssel és nyári slágerek hallgatásával telt.

Szombaton kellemes időre ébredtünk és örömmel konstatáltuk, hogy igazi terepező időnk lesz. A bevásárlás és a terepen szükséges felszerelések összepakolása után nyakunkba vettük a Gerecsét. Először a település szélén található védett kőfejtőt néztük meg, amely egy kréta időszaki (110 millió évvel ezelőtti) hatalmas tenger alatti törmelékkúp rétegeit tárja fel. A kőfejtőnél egy kis szakmai előadásra került sor, majd a települést elhagyva a Gerecse sűrű erdői felé indultunk. Az első megállónk az Ördöggáti-kőfejtő volt: itt kréta időszaki márga tárul fel. A látványos márgarétegek könnyen kalapálhatóak és számtalan ősmaradványt rejtenek: ilyenek az ún. aptychuszok, amelyek az egykori tengerekben élt lábasfejű ammoniteszek szájfedőik voltak. Az ifjúság lázas gyűjtögetésbe kezdett, amely időtartalma jóval meghaladta a másfél órát. Fájó szívvel, de indultunk tovább a terület fő szakmai látnivalója, a Tölgyháti-kőfejtő felé. Útközben még bekukkantottunk a Póckői-kőfejtő szédítő magasságokat felvonultató egykori kőfejtőjébe.

A Tölgyháti-kőfejtő ma már nem működik, sőt védelmet is élvez. Jelentősége abban rejlik, hogy a Gerecse teljes jura rétegsorát tanulmányozhatjuk itt. A pár tíz méter magas falak kb. 60 millió év geológiai rejtelmeibe engednek bepillantást. A fő kőzet itt a vörös mészkő, amelyet már a rómaiak óta fejtenek díszítő- és építőkő gyanánt. Régen vörös márványnak is hívták, noha semmi köze a márványhoz! A vörös színű, kemény kőzetek ammoniteszek maradványait rejtik, amelyeket kemény munkával lehet csak kiszabadítani a kőzetek fogságából. Mi is ezt tettük, s a törmelékből megkapó szépségű ammoniteszek kerültek elő. Az ammoniteszek felcsavarodott háza laikus szemlélőjét csigára emlékezteti, pedig semmi köze a csigákhoz, hanem a lábasfejűek csoportjához tartozik. A bánya tetejéről pedig szép kilátás nyílt a Duna menti területekre. A kalapálástól kellemesen kifáradva, üde zöld rétek érintésével érkeztünk vissza a szállásunkra. Ott egy kis pihenés után pedig kezdetét vette a közös főzés az udvaron, ahol a geológus csemetéink csilis babot készítettek, amely kiválóan sikerült. A főzés után pedig hajnalig tartó közös beszélgetés vette kezdetét, egy kis csocsózással fűszerezve.

A kevéske alvás után vasárnap délelőtt a cementgyár egykori behemót nagy bányájába tértünk be, ahol egy kis elázás után ősmaradvány-vadászatba kezdtünk. A könnyen kalapálható kőzetek réteglapjai ammoniteszek és egyéb ősmaradványok millióit rejtették, mindenki nagy örömére.

A szorgos kalapálás után visszatértünk a szállásunkra, összepakoltunk és hazautaztunk. Békéscsabán fájó szívvel köszöntünk el egymástól, bánatosan konstatálva, hogy ez is véget ért.

Úgy gondolom, hogy egy eredményes és tanulságos szakmai kiránduláson vagyunk túl, amely példaértékű lehet a későbbi technikus-generációk számára is.

Mert mindannyian tudjuk, hogy a geológiát nem lehet a padban megtanulni, hanem ki kell menni terepre. Ha a hegy nem megy a geológushoz (már pedig nem fog!), akkor a geológus megy a hegyhez és elkezdi kalapálni, hátha van benne valami szakmai érdekesség.