BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Hírtár » Kollégiumi hírek » Rendezvény


Karácsony a kollégiumban

01
Újabb színvonalas karácsonyi műsort láthattunk kollégiumunkban, melynek szereplői igazán kitettek magukért. Már a műsor előtt is egy gyönyörűen feldíszítetett karácsonyfa hozta „ünnepi lázba” a kolisokat.
Az ünnepség fő szervezője Bereczki Márta tanárnő volt, aki igazán színvonalas és meghitt műsort varázsolt a kollégium diákjainak, vendégeinek.
A műsorvezetői szerepet Puskely Gergő és Balogh Boglárka  töltötte be. Elsőként Bóka Bettinát konferálták fel, aki Sári Szabolcs Karácsonyi hangok című versét adta elő.  Utánuk Galgóczi Csenge furulyán adta elő a Csendes éj című dalt. Következő fellépőnk Zátonyi Dávid Zoltán volt, a Bartók Béla Zeneiskola növendéke, aki gitáron játszotta el Legnani: Capriccio című művét. Majd diáktársunkat, Cservenák Berillt hallgathattuk, aki saját gondolatait osztotta meg velünk a karácsonyról. Az estét az Ökörös Banda népzenészei és a Csaba Gyöngyei Néptánccsoport táncosai zárták, akik néptáncbemutatóval kedveskedtek a vendégeknek. Fellépett közöttük iskolánk és kollégiumunk egykori diákja Rozgonyi János.
A műsor után a diákok jó kedvvel, és mosollyal az arcukon léptek oda a szépen megterített asztalokhoz, amelyeken már ott díszelgett a sütemény és a szendvics. Ezek elfogyasztása közben zene szólt, ami még kellemesebbé tette az estét. 
Ebben az évben is egy igazán kellemes, meghitt és családias ünnepélynek lehettünk részesei, amit diákjaink visszajelzései is igazolnak. 
Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt és sikerekben gazdag újévet kíván a Jókai-koli!
0203 04
05 06 08
09 10 11
12
 
 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.