BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Vízműs siker a 2019. évi LI. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen

01Iskolánk tanulója, a 9. E osztályos Sánta Károly 2019. február 28-án részt vett a Magyar Kémikusok Egyesülete Kémiatanári Szakosztálya és a Debreceni Egyetem által megrendezett kémiaverseny középdöntőjén, amelynek Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnáziuma adott helyet. 
Az Országos Tanulmányi Versenyek évenként megújuló és bővülő szakmai rendezvények. Fő céljuk a tehetségek felkutatása, gondozása és kiválasztása. A közoktatás egészére vonatkozó reformtörekvéseik mellett kiemelt szerepet szánnak a tehetséggondozásnak, az alkotóképesség fejlesztésének és kiterjesztésének. Az egyéni teljesítményekben tükröződik az iskolában folyó pedagógiai munka, a pedagógusok szakmai felkészültsége, az oktatómunka hatékonysága is.

A versenyen először egy írásbeli feladatsort kellett megoldaniuk a tanulóknak, amely elméleti és számításos feladatokat tartalmazott. Ezek egy része túlmutatott a középiskolás anyagon, de a megoldáshoz szükséges fogalmak és eszközök leírása megtalálható volt a feladat szövegében. A kérdéssor kiterjedt az alkalmazott és a környezeti kémiára, valamint a kémia történetének magyar vonatkozásaira is. Egy rövid ebédszünet után a laborban kellett elvégezniük a diákoknak a kijelölt gyakorlatot, amelynek témaköre a sav-bázis titrálások (erős vagy gyenge, egy - vagy többértékű savak és bázisok) anyagrész volt.
Diákunk eredménye a döntőbe jutáshoz nem volt elegendő, viszont Károly az első olyan tanulónk, aki ebben a kategóriában továbbjutott a középdöntőbe, így teljesítménye kimagaslónak mondható. Gratulálunk az országos versenyen elért 16. helyezéséhez!

 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.