BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

ERASMUS+ tájékoztató a Vízműben

1A Békéscsabai SZC Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium társszervezőként Europe Direct Békés az #ErasmusDays 2021 nemzetközi Erasmus napok keretein belül 2021. október 15-én Let’s talk about Erasmus+ címmel tartotta közös programját, melynek célja a diákok érdeklődésének felkeltése a program iránt. Az iskola tanulói közül hatvanan vettek részt, köztük azok a tanulók is, akik már beadták motivációs levelüket az iskola soron következő két Erasmus+ mobilitási pályázatára, amelyek révén Finnországba és Spanyolországba lehet utazni a jövő év tavaszán.
Elsőként Bohus Mária Magdolna és Laczó Szabolcs Erasmus+ koordinátorok ismertették a programot, mutatták be az iskola Erasmus+ korábbi nyertes pályázatait. Két tanulói beszámoló követte az ismertetőt, Bereczki Dávid finnországi, valamint Lesetár Zsolt spanyolországi Erasmus+ tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal.
A három órás programot vetélkedővel zárták a résztvevők, az Európai Unió tagállamairól, az Erasmus+ programról hallottak és látottak alapján adhattak számot tudásukról. A jól teljesítő csapatok ajándékokat vettek át.

23

 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.