BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Kirándulás Budapestre - Heroes of the Future

162021. december 3-án a Planet Budapest 2021 keretében megszervezésre kerülő Heroes of the Future programon való részvételre benyújtott pályázatunkkal lehetőséget kaptunk arra, hogy részt vegyünk a fenntarthatósági expo és világtalálkozó elnevezésű rendezvényen.
Kora hajnalban indultunk vonattal, a fő program előtt kipróbáltuk a go mobility park elektromos járműveit, mint például MonsterRoller-t, a segway-t, az elektromos gokart-ot vagy a hoverboard-ot.

Ezután egy interaktív színházba csöppenve mi is aktívan részt vettünk a méhek megmentésében.
Az ebédszünetben a szervezők megajándékoztak minket némi elemózsiával és egy szuper kulacsot is kaptunk. Majd újult erővel a műanyag-műhelyben elmélyítettük a szelektív hulladékgyűjtésről szerzett ismereteinket, majd kipróbálhattuk a műanyagdarálást, amelyből volt lehetőségünk újrahasznosított dolgokat készíteni, pl. vonalzót, virágcserepet, karabinert. Érdekességként elmondható, hogy készült már ilyen módszerrel pad, móló és hagyományos tiszai ladik is.
Kipróbáltuk a kezes-lábas játszóházat is, amelynek lényege az volt, hogy emberi erővel hajtott eszközök segítségével működtettünk pl. rádiót, vagy társunkkal egyeztetett mozdulatokkal jutattunk célba egy golyót.
A fenntarthatósági ismeretterjesztő élményprogramon felfedeztük, hogy milyen lesz egy fenntartható világ városa, lakása, közössége vagy energiaellátása. Megismertük a felelős fogyasztás alapjait, és felismertük a fenntartható élelmiszerellátás megteremtésének fontosságát is. A fő cél az, hogy a régi és új tudás eszközeivel a fenntartható fejlődés útjára léphetünk együtt.
Hazafelé felszálltunk a rendezvény által biztosított villanybuszra is. Az élménydús programok után, fáradtan, hazarobogtunk vonattal. A pozitív visszajelzések alapján úgy gondolom, hogy jó döntés volt, hogy részt vettünk ezen a programon.

 

01020304050607080910111213141517181920212223

Copyright © 2013. All Rights Reserved.