BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

A „Hogyan nevelek földtudóst?” pályázat nyertese

1Veres Zsolt geológus, a Vízmű bányászati tárgyakat oktató tanára 2022. október 14-én Budapesten tartott előadást az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület székházában. Az előadás apropója az volt, hogy Zsolt első helyezettje lett a Magyarhoni Földtani Társulat által meghirdetett „Hogyan nevelek földtudóst?” elnevezésű pályázatának. Kollégánkat a pályázatról és az elmúlt 10 év szakképzésben eltöltött munkájáról kérdeztem.

 

Dr. Kiss Emese (K.E.): Mi is volt pontosan ennek a pályázatnak a lényege, amelyet beküldtél a szakmai bizottság elé?

Veres Zsolt (V.Zs.): A magyar földtudományi szakembereket 1848 óta tömörítő rangos szakmai szervezet, a Magyarhoni Földtani Társulat 2022 tavaszán hirdetett meg egy országos pályázatot, amely a földtudományokat, a földrajzot vagy egyéb természettudományokat tanító tanároknak szólt. A lényege az volt, hogy be kellett küldeni egy maximum 12 oldalas pályaművet, amelyben leírom, hogy milyen módszertani szemlélettel oktatom a diákjaimat a szakmai óráim (pl. földrajz, fluidumbányászati tantárgyak) során, és ezen keresztül hogyan kapcsolódok be a hazai földtudományi szakember- utánpótlásba. Természetesen nem kellett kétszer mondani, hogy pályázzak rá, hiszen a Vízműben speciális helyzetben vagyok.

 

K.E.: Mire gondolsz a speciális helyzettel?

V.Zs.: Arra gondolok, hogy az egyik kezemen meg tudnám számolni azt, hogy hány iskola van az országban, ahol középszinten földtudományokat oktatnak. A Vízműben 2017-ig geológus technikusokat tanítottam, azóta pedig fluidumkitermelő technikusokat, azaz ifjú bányászokat.

K.E.: Az előbb említetted, hogy a pályaműben módszertani szemléletről is írtál? Mi a te módszertanod?

V.Zs.: Nagyon egyszerű az én módszertanom. Az elmúlt 15 évben rengeteget töltöttem terepen, a szakmámból és a hobbimból kifolyólag is. A Szegedi Tudományegyetemen geográfus (geológia szakirány) kutatói és földrajz tanári szakon végeztem, utána pedig közel 4 évig oktattam a Földtani és Őslénytani Tanszéken, mint doktorandusz hallgató.

A szakma mellett a hobbim a természetjárás, a túrázás, közben pedig a kőzetek gyűjtése, és a fotózás. Az évek alatt rengetek terepi tapasztalatot szereztem és több tízezer szakmai fotót készítettem. Ezt tökéletesen tudom hasznosítani az oktatásban. Például egy földrajz órán szinte csak saját fotókat használok fel a diasorjaimban, illetve a saját kőzet- és ősmaradvány gyűjteményemből mutatok be példányokat. Így hozom közelebb a diákjaimhoz a földtudományokat, s szerettetem meg velük ezt a csodálatos tudományt.

K.E.: Te sokat jársz terepre, de mi a helyzet a tanítványaiddal?

V.Zs.: A földtudományokat, közte a geológiát nem lehet az iskola falai között elsajátítani, hanem ki kell menni terepre (erre mondják, hogy empirikus tudomány). Ez is a módszertanom része. Az elmúlt 10 évben, amióta a Vízműben tanítok közel 150 terepi napot töltöttem el tanítványaimmal. A geológusoknak számtalan több napos geotúrát (pl. Gerecse, Káli-medence, Karancs-Medves) vezettem, míg a fluidumosokkal több mint száz napot töltöttem kint bányászati cégeknél (pl. mélyfúrás, szénhidrogén termelőmező, geotermikus rendszerek, megújuló energetikai berendezések).

K.E.: Van valamiféle statisztikád, hogy az elmúlt 10 évben hány diák végzett a kezed alatt, és ők a Vízmű után merre vették az irányt?

V.Zs.: Pont a pályázat kapcsán kerestem fel egyesével az online térben azt a 122 technikust, aki geológusként vagy fluidumosként végzett nálam. Meglepő volt számomra is, hogy ennek a populációnak kb. a fele a szakmában van. Egy részük egyetemen tanul vagy ott végzett, illetve az iparban dolgozik. A legtöbb volt diákom a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karára megy, és olaj- vagy gázmérnök lesz, illetve a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatika Karára. Utóbbi intézményben a geográfus vagy a földtudományi kutató a legjellemzőbb szak. Az iparban mélyfúrással vagy fluidumok bányászatával foglalkozó cégek „szívják fel” a végzett technikusaimat.

K.E.: Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt évek munkájából?

V.Zs.: Nagyon sokat dolgoztunk, hogy a földtudományi oktatás megmaradjon, és magas színvonalon folyjék a Vízműben. Az utóbbi két év különösen aktív volt. Büszkén mondhatom, hogy a technikumi rendszerbe bejövő diákjaink már okleveles technikus képzés keretében kerülnek hozzánk. Ez nem más, mint a fluidumos hallgatók közép- és felsőfokú oktatásának összekötése: aki nálunk elvégzi a fluidumkitermelő technikusi szakot, automatikusan felvételt nyer a ME Műszaki Földtudományi Karára, ezzel együtt beszámítanak neki 30 kreditet egyes középiskolai szakmai tantárgyakból.
Egy másik fontos esemény a MOL Nyrt. és a Vízmű között megkötött megállapodás volt, melynek keretében a fluidumos diákjaink nyári és évközi gyakorlataikat a MOL tiszántúli telephelyein (pl. Kardoskút) tölthetik el évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek között. Egyre több volt vízműs diák tűnik fel már a MOL szakemberei között, amely szívet melengető érzés, hiszen látszik, hogy megérte a befektetett energia. A MOL egyébként fontos anyagi támogatónk is, idén kerül átadásra a MOL-terem is, amely méltó helyszíne diákjaink oktatásának.
Természetesen még sorolhatnám azokat a cégeket, akikkel együttműködünk, de aki nem hiszi, jöjjön el hozzánk nyílt napra!

K.E.: Mit gondolsz, érdemes volt pályázni?

V.Zs.: Mindenképpen, hiszen a pályázati anyag elkészítésekor átgondoltam az elmúlt 10 évemet és beszélgettem egy jót a volt tanítványaimmal. Jó volt látni, hogy valamennyi szerepem azért volt abban, hogy ők a földtudományok és a bányászat felé vegyék az irányt. Sok pozitív visszajelzést kaptam, ezért úgy gondolom, hogy megérte az elmúlt 10 év, s ebből az erőből táplálkozhatok még remélem a következő 10 évben is.

 

Aki még több terepi fotóra és földtudományi élményre vágyik, látogasson el Veres Zsolt honlapjára, a www.akovekmeselnek.hu-ra! Kalandra fel, irány a kövek világa!


Gratulálunk kollégánknak!

 

2345678

 

 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.