BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Jókai Napok a Vízmű kollégiumában

01Két év kihagyás után idén végre ismét megrendezhettük kollégiumban a 29. Jókai Napok elnevezésű rendezvénysorozatot. Ezen alkalommal több jelentős esemény is színesítette a programot.

Ebben az évben ünnepeltük kollégiumunk fennállásának 70., a fiú kollégiumi szárny átadásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból kiállítást készítettünk az elmúlt 70 év során készült dokumentumokból. Érdekes volt visszanézni a régi fényképeket, felismerni egy-egy, azóta már nyugdíjba vonult kollégát, elballagó diákot.

Az eseményt Szarvas Péter polgármester úr nyitotta meg, aki egyben rendezvényünk fővédnöke is volt. Ezt követően Herczeg Tamás, országgyűlési képviselő idézte fel a kollégium történetének néhány emlékezetes pillanatát és a diákok figyelmébe ajánlotta a kiállítást.
Hagyományainkhoz híven Báthori Petra szavalatával és koszorúzással emlékeztünk meg kollégiumunk egykori névadójáról, Jókai Mórról.
Fontos esemény diákjaink életében a szabadtéri kondipark átadása, mely lehetőséget biztosít a tornaórák színvonalas megtartására, bővíti a kollégiumi sportolási lehetőségeket, és a kollégiumok közötti játékos versenyek lebonyolítására is alkalmas. A fitneszpark Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Szarvas Péter Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere, Mucsi Balázs a Békéscsabai SZC főigazgatója, illetve Schnider György iskolánk igazgatója jóvoltából jöhetett létre, ők vágták át a nemzetiszínű szalagot.
Nagy várakozás előzte meg a Jókai-kupa kispályás labdarúgótornát, ahol nyolc kollégium csapata mérte össze tudását. Végül kollégiumunk csapata lett az első helyezett, második az Andrássy Gyula Gimnázium kollégiuma, harmadik pedig a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum kollégiumának csapata lett.
Szerdán egy kora esti vacsorával búcsúztunk el a végzős diákoktól. Rotics József kollégiumvezető úr egy kedves, hangulatos diavetítéssel készült a végzősöknek, mellyel felidézte az elmúlt négy év eseményeit, és átadta a megérdemelt jutalmakat. A ballagók nevében Erdősi Beatrix búcsúzott, az alsóbb évesek részéről Benedek Tamás köszönt el. Balog Vivien szavalata megható pillanatokat szerzett tanároknak és diákoknak egyaránt.
Ezen a délutánon több kisebb háziversenyt tartottuk meg.
A csocsóverseny helyezettjei:
1. helyezett: Rapai Dániel – Gyöngyösi Zoltán páros, 2. helyezett: Kovács Botond Alex - Pardi Bence páros, 3. helyezett: Sajó Roland – Almádi Csaba páros lett.
A dartsverseny eredményei a következőképpen alakultak: 1. helyezett: Hunya Mátyás, 2. helyezett: Gellért Zalán, 3. helyezett: Gellért Milán.
A keresztrejtvényfejtő-verseny eredménye: 1. helyezett: Ferenczi Tamás, 2. helyezett: Deim Zsigmond, 3. helyezett. Barta Csenge.
Gratulálunk a helyezetteknek!
A csütörtöki programot sajnos átírta az időjárás. Az egész napos eső miatt el kellett halasztani a kerti partit és helyette egy filmvetítést szerveztük a diákoknak, majd diszkó zárta a háromnapos programot.
Reméljük mindenki megtalálta a kedvére való szórakozást!

02030404060708091011121314151617

 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.