BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

30 év... Mintha csak most történt volna...


Már 30 éve, hogy végzős egyetemistaként a Vízműbe jelentkeztem. (Akkor is ez volt az elterjedt neve.) Egyensapkás diákok ügyeltek a bejáratnál, amikor először itt jártam. Készségesen útbaigazítottak: - Kit keresel? (Nesze neked tekintély!...) - Az igazgatót. Sikerült megállapodnunk: itt fogok tanítani. Kezdetben oroszt is tanítottam, mert történelem-orosz szakon végeztem a Szegedi Egyetemen.

Ez a kerek évforduló annak kapcsán is eszembe juthatott, mert most ősszel szerveztük meg Szegeden a 30 éves találkozót volt csoporttársaimmal. Itt szembesültem azzal, hogy nekem igen jó a helyzetem, mert azt csinálom, amit szeretek: tanítok és nevelgetek. Mások elhagyták a pályát, de közülük páran azóta is sajnálják, hogy erre kényszerültek.
Nagy élmény volt a találkozó, mint ahogyan minden volt tanítványom hasonlóan szokott érezni, ha osztálytalálkozón vesz részt. Már volt néhány olyan végzős osztályom, akik 5-10 vagy 20 év után találkozva alig tudtak elszakadni egymástól, olyan sok mesélnivalójuk és közös élményük volt.
Kívánom az iskola minden tanulójának, hogy minél többször átélje ezt az élményt a Vízművel kapcsolatban és akár a későbbi tanulmányai után főiskolai, egyetemi találkozóin!

 

 

                   

Copyright © 2013. All Rights Reserved.