BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Hírtár » Kollégiumi hírek » Rendezvény


Gólyabál a kollégiumban

Szeptember első hetétől kezdve szinte naponta hallhattunk a hangos bemondóban olyan mondatokat, amikor nem egy személyt, hanem egy egész kis csoportot vártak. Ezeket a kis csoportokat a kolis gólyák alkották. Rengeteg időt fordítottak arra, hogy gyakoroljanak a közelgő gólyabálra. Végül november 27-én eljött az elsősök napja. Egész nap nagy volt a nyüzsgés az egész kolesz területén. Minden szervező és gólya lázasan készülődött az estére. Voltak, akik pakoltak, mások gyakoroltak vagy épp jelmezt igazítottak.

Majd 18:30-tól végre kezdetét vette az avatás, amit a műsorvezetők nyitottak meg. Lassan megtelt az ebédlő, a zsűri is elfoglalta a helyét és elkezdődött a 4 gólyacsoport bemutatkozása, valamint az első helyért való versengés. Nagyon sok érdekes, szórakoztató feladatot és ötletes megoldásokat láthattunk a kisgólyáktól. Ezek közé tartozott pl. a krumpli faragás, az egyéni műsorok, a nutella nyalás vagy a rúzsos puszik versenye. Persze a zsűrinek sem volt könnyű feladata, mivel minden csoport igyekezett kihozni magából a lehető legtöbbet és így a legtöbb pontot megszerezni. Amikor már minden csapat bemutatta a saját produkcióit és elvégezte a rájuk szabott feladatokat, lassan kezdett kialakulni a sorrend. De a gólyabál végéhez közeledve még várta őket egy apró próbatétel. Féltérdre ereszkedtek és egy pohárral a kezükben el kellett mondaniuk a 2009-es koleszos gólyák esküjét. Így már hivatalosan is fel lettek avatva. Közel 21:00 volt mikor Rotics József tanár úr az intézményünk vezetője és a zsűri tagja kihirdette az eredményeket. Finomabbnál finomabb ajándékokat kaptak a „versenyzők”. Végül Török Istvánné tanárnő köszönetet mondott minden résztvevőnek, nézőnek és segítőnek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy sikeres legyen az gólyabál. Nagyon hangulatos kis este volt és mindenki jó érezte magát.

 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.