BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Hírtár » Kollégiumi hírek » Rendezvény


Gólyabál

148November 22-én, egy keddi estén, 18:30-as kezdéssel lezajlott az idei, Vízmű kolis gólyák felavatása.

A három gólyacsoport erre az alkalomra begyakorolt műsorokkal készültek. Ezen szórakoztató előadások kezdték az eseménysorozatot. Műsorszámaikban jelenetet láthattunk a Hupikék törpikék tehetségkutatójából, melyen Törpilla és Törpokos is megmutathatta nekünk zenei ismereteit, majd Hupikék Mónika kibeszélőshowjából is bemutatásra került egy kis részlet.

A törpöket elhagyva, betekintést nyerhettünk egy enyveskezű gengsztercsapat és egy bosszúálló karate kölyök üzleti harcának, lebonyolításának lezajlására. A feszültség levezetésének feladata, az ifjú LMFAO-ra esett, mely számukra és tánctudásukra, nem jelentett nagy akadályt. A műsorszámok lezajlása után, ügyességi feladatok sorát végezték el a gólyák, szórakoztatva mind a zsűrit, mind a közönséget. A feladatra kiválasztott vagy kisorsolt gólyák, ügyesen és kreatívan gyűjtögették a pontszámokat, csapataik számára. Láthattunk többek között só szórást, tojáshabverést, múmiának öltöztetést WC-papír segítségével, illetve portrék is készültek a zsűritagokról, melyeket egyes gólyák alkottak és vászonként társaik háta szolgált. Ezeken kívül még számtalan feladatokat végeztek el sikeresen a gólyák. Minden csoport kitett magáért, ami a pontszámokon is meglátszott, hiszen nem túl nagy fölénnyel, de mégis első helyen végzett és ezzel együtt meg is nyerte a 2011-es gólyabált a 3-as gólyacsoport. Őket követte az 1-es gólyacsoport, akik csak pár ponttal voltak lemaradva az előttük állóktól. Harmadik helyezést pedig a 2-es gólyacsoport ért el.

119118


 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.