BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Hírtár » Kollégiumi hírek » Rendezvény


Jókai-hét – Befejeződtek a kollégiumi diáknapok


A Jókai-hét utolsó napján, május 28-án csütörtökön, a kerti parti főzőversennyel indult 15 órakor. Nyolc csoport mutatta meg főzőtudását. Minden csapat beleadott mindent és kihozták magukból a maximumot, de ez valójában arról szólt, hogy jól érezzük magunkat.

A csapatok különböző finomságokkal készültek, pl. paprikáskrumplival, sülthússal, valamint különféle pörköltökkel. Az első helyezett a lány szint 4-es csapata, a különdíjas pedig az 1/2-es csoport lett.
A főzőverseny közben, míg készültek az ételek, elkezdődött a csocsóbajnokság. A mezőny nagyon erős volt. Összesen hat csapat indult, köztük egy lány csapat is, akik nagyszerűen játszottak. Este 7 órakor került sor a rendezvény záróünnepségére. Ekkor ismertették a főzőverseny és a csocsóbajnokság eredményeit, értékelték a Jókai-hetet, és végül igazgató úr ünnepélyesen lezárta a XII. Jókai-hetet.  

 

Copyright © 2013. All Rights Reserved.