BÉKÉSCSABAI SZC
VÁSÁRHELYI PÁL
TECHNIKUM
ÉS KOLLÉGIUM

Kollégiumi hírek

Fiatal alkotók a Vízmű kollégiumában

22019. február 6-án, 16 órakor a Sorsfonó Önismereti Egyesület meghívására a Gyökértől a Koronáig című kiállítás-megnyitón vettünk részt, melyen a Békéscsabán élő és tanuló középiskolás diákok plakettmunkáit láthattuk. A fiatalok önismereti és alkotónapokon fogalmazták meg a családjukból származó értékeiket, majd szimbólumok formájában festették meg ezeket.
A megnyitón a fiatalkori családismeretről Galambosné Varjó Blanka családterapeuta, az alkotás és a lelki egészség kapcsolatáról Kiss György Ádám, a magyarországi playback-színház mozgalom megálmodója, ötletgazdája és elindítója beszélt néhány szót. A kiállított művek zsűrizésre is kerültek, akikből Piskolty Tiborné playback-zenész és Mikóczy Erika újságíró szakmai díjazottakat választott ki. A közönségdíj sorsáról a többi résztvevővel együtt mi dönthettünk. Büszkeség és meghatódottság töltötte el a szívemet, amikor meghallottam, hogy az első díjat Zlinszki Gréta, kollégiumunk vízműs diákja, 10. B osztályos tanulója kapta meg Vidra című alkotásával.

Bővebben...

Kollégiumi karácsony a Vízműben

8A karácsony a keresztény kultúrkör legfontosabb ünnepe, az adventi ünnepkört zárja le, Jézus Krisztus, a Megváltó születését ünnepli. Azonban a hétköznapokban mindenki számára jelent valami mást is a karácsony: az ajándékozás örömét, az együtt töltött időt, a szeretetet. A karácsony egy utánozhatatlan hangulatú ünnep. A pislogó gyertyák fénye, a fenyőfák illata, a csillogó díszek a fán különlegessé teszik ezt az alkalmat. Felemelő érzés látni, hogy ilyenkor a gyermekek és a felnőttek egyaránt szeretettel fordulnak egymás felé. Az összetartozás kifejezése ez, amit idén is szerettünk volna a kollégiumunkban erősíteni.

Bővebben...

Életeket menthetünk! - Újraélesztési gyakorlatok bemutatása a Vízmű kollégiumában

1A 2018. december 11-ei délutáni alkalmon újraélesztés témakörben bővítettük tanulóink elméleti és gyakorlati ismereteit. Hoffmann Böbe, kollégiumi diplomás ápolónő és az általa meghívott mentőtiszt, Nagy János közreműködésével került bemutatásra az újraélesztés technikája és lépései. Az elméleti oktatás után a diákoknak lehetősége nyílott gyakorolni is a megszerzett ismereteket. Tanulóink aktívak, lelkesek és kíváncsiak voltak, ügyességük eredményeként pedig oklevelet kaptak a szervezőktől. ☺

Bővebben...

Egészségnevelési és –fejlesztési hetek a Vízmű kollégiumában

4Intézményünk nagy figyelmet fordít a tanulók egészségtudatos nevelésére, az egészségük fejlesztésére és elsősegélynyújtói ismereteik bővítésére. Az egészségnevelés célja az, hogy az egészségkulturáltságot kialakítsuk bennük, s ezzel az egyén alkalmas legyen arra, hogy az egészségével kapcsolatos szükségleteit önmaga is kielégítse.
Kollégistáink egészségre nevelése és az elsősegélynyújtással kapcsolatos ismereteik bővítése a kollégiumi diplomás ápolónő, Hoffmann Erzsébet és az általa szervezett programok keretében történik.

Bővebben...

Vízműs kollégiumi sakkbajnokság

2Idén 2018. november 26-án rendeztük meg a 2018/2019. tanév kollégiumi sakkbajnokságát. Délután a fiú klubszobában 15.30-kor 9 táblánál 18 játékossal vette kezdetét a verseny.
A lebonyolítás vegyes, azaz kupa és bajnoki rendszerben, egyenes ági kieséssel, illetve körmérkőzés ötvözeteként került megrendezésre. Ezt a jelentkezők örvendetesen magas száma, a 18 fő indokolta. Így az 1. körben 18 diákot sorsoltunk össze, a győztesek pedig bajnoki rendszerben játszottak körmérkőzéseket, hogy a 8. fordulóban eldöntsék, ki a legjobb.

Bővebben...

Kolis kolbászfesztivál

09A 22. Csabai Kolbászfesztivál ifjúsági kolbászkészítő versenyén kollégiumunk két csapattal, nyolc fővel képviselte a Vízmű tagiskolát. Az indulók feladata, hogy sütni való kolbászt készítsenek öt kiló húsból. A DÖK csapata Varga Sándorné tanárnő irányításával, a másik csapat pedig Rotics József kollégiumvezető segítségével vett részt a versenyen. Mindkét csapatot hatékonyan támogatta és segítette kollégiumunk vezetője.

Bővebben...

Kollégiumi gólyabál

03Hagyományunkhoz híven 2018. október 18-án, csütörtökön idén is megrendezésre került gólyabálunk, melyet a kollégiumi DÖK szervezésében láthattunk megvalósulni. 
A fiatalokat négy csoportra osztottuk, majd a csoportvezetők irányításával megkezdődött a készülődés e jeles eseményre. Októberben 15-én, kedden sportversennyel vette kezdetét az eseménysorozat, ezeken mindegyik csapat jól teljesített.

Bővebben...

Gólya sakkbajnokság

02A 2018/2019-es kollégiumi gólya sakkbajnokság október 16-án került megrendezésre, egy keddi délutánon a fiúklubban. 15.30-kor három asztalnál, hat játékossal, vette kezdetét a verseny.
A lebonyolítás a diákok alacsonyabb részvételi száma miatt bajnoki rendszerben történt, tehát körmérkőzésen, így mindenki játszott mindenkivel. A legjobbak így a végére „kellemesen” elfáradtak. A lebonyolításban a korábbi győztesek közül Jámbor Sándor és Kovács Kornél segédkezett.

Bővebben...

Kollégiumi gólyatábor

02Idén augusztusban is nagy várakozással töltött el bennünket, hogy megismerhessük az új kollégistáinkat. A gólyatábor alkalmával a fiatalokat négy csoportra osztottuk, majd a csoportvezetők irányításával megkezdődött a készülődés a gólyaestre. Előtte azonban körbevezettük őket Békéscsaba nevezetességein, megnéztük például az Angyalos kutat, a Városi Sportcsarnokot, a Fiume szállót, a Jókai Színházat. Ehhez kapcsolódóan a feladatuk az volt, hogy egy várostörténeti totót töltsenek ki, amely azt mérte, hogy mennyire sikerült megismerkedniük a várossal.

Bővebben...

Copyright © 2013. All Rights Reserved.