Kollégiumi hírek
XX. Jókai-hétIdén is megrendezésre került a Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium immár hagyománnyá vált egy hetes rendezvény sorozata, a. Jókai-hét, melynek védnöke Dr. Kerekes Attila, Önkormányzati képviselő úr volt. Az idei évben különleges jelentőséggel bírt a rendezvény , hiszen elérte a XX. jubileumot. 2012. április 23-án 15:30-kor gyülekeztek az aulában a tantestület és a diákönkormányzat tagjai, a meghívott vendégek, valamint a kollégium lakói, az ünnepi megnyitó és koszorúzás alkalmából. |
Ilyen volt kollégistáink karácsonya
A közönség sorai lassan megteltek. Ezt követően a műsorvezetők, Virág Enikő és Pócsi Zsolt köszöntötték a nézőket, majd bemutatták a fellépőket, akik vagy énekkel vagy zenével, esetleg táncprodukciójukkal varázsoltak meghitt karácsonyi hangulatot. Fekvenyomóbajnokság
A versenyen tíz vállalkozó szellemű testépítő indult. A versenyen résztvevők három súlycsoportban indultak. 60-70kg között; 70-80 kg között és 80kg fölött. Gólyabál
A három gólyacsoport erre az alkalomra begyakorolt műsorokkal készültek. Ezen szórakoztató előadások kezdték az eseménysorozatot. Műsorszámaikban jelenetet láthattunk a Hupikék törpikék tehetségkutatójából, melyen Törpilla és Törpokos is megmutathatta nekünk zenei ismereteit, majd Hupikék Mónika kibeszélőshowjából is bemutatásra került egy kis részlet. Asztalitenisz bajnokság
Gólyasport
Jókai napok a Koleszban - harmadik nap
A pókerverseny 3. helyezettje Holló Dániel, 2. helyezettje Ozsváth Attila, az 1. helyen pedig Makovényi Zoltán végzett.
Jókai napok a Koleszban - második nap
A kolisok nem csak ügyességi, hanem elméleti feladatokban is jeleskedhettek pl.: ki mit tud és honfoglaló. A sportjátékokban szerepelt a kézilabda, póker és a kispályás futball. Jókai hét a Koleszban - első nap
|








Idén is megrendezésre került mára már a XIX. Jókai Hét a Vízmű kollégiumban április 11-től 14-ig. A hét folyamán rengeteg érdekes és izgalmas programon vehettünk részt, és jobbnál jobb előadásokkal szórakoztattak bennünket vendég előadóink. Szerdán, főként az ész és az ügyesség játékai a póker és a Rubik kocka kirakó verseny szerepeltették az e téren megmérkőzni vágyó kollégistákat.
Idén tavasszal is megrendezésre került a fantasztikus és közkedvelt Jókai hét. Színes és szórakoztató programok és versenyek várták az érdeklődőket. A kollégisták különböző versenyfeladatokban mérhették össze tudásukat.
2011. április 11-én ünnepélyes megnyitóval kezdődött el a már 19. alkalommal megrendezésre kerülő Jókai hét. Az ünnepséget Kaszanyi Lídia kezdte egy általa kiválasztott József Attila verssel, ezt követően jómagam felolvastam a Jókai Mór tiszteletére írt megemlékezést, melyet erre az alkalomra állítottam össze. A műsor után Dr. Kerekes Attila önkormányzati képviselő és egyben rendezvénysorozatunk védnöke megnyitotta a hetet. Ezután a Trefort Ágoston Fiúkórus hét tagja adott elő a közönségnek egy dalt, majd valamennyien kimentünk a szobor koszorúzására.