Szalagavató a Vízműben

01A BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma 2018. november 30-án rendezte meg az aktuális 12. évfolyam szalagavató ünnepségét. Az esemény kiemelt vendége volt Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere; Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója és iskolánk tagintézmény-vezetője, Schnider György igazgató úr. Az ünnepi beszédek után Egri Gabriella 12. A osztályos tanuló adta elő a végzősök alkalmi beszédét, amelyben így vallanak magukról mint vízműsökről:

 

 

 

 

„Hordjuk büszkén eme szalagot szívünk fölött, ami azt mutatja a nagyvilágnak: vízműs
vagyok, és az is maradok! Kísérjen az életünk során az az érzés, ami ehhez a szalaghoz
kötődik! Még nincs vége az évnek, kár lenne búcsúzkodni. Élvezzük a tanárainkkal és a
diáktársainkkal együtt töltött időt, mert utána vár a nagyvilág.”

A négy osztály szalagtűzése után táncos előadásaik következtek, amelyeket Burány Árpád és Botta Tibor tánctanárok, illetve Kovács Attila 13. B osztályos tanulónk és Csomós Tamás, iskolánk volt tanulója tanítottak be. A műsor színesítése végett Soós Tamás 11. D osztályos diákunk klarinétjátékát és Papp Ákos Balázs 12. D osztályos tanuló énekhangját csodálhattuk meg. Az est fénypontja a Gulyás Miklós társastánctanár koreográfiája nyomán bemutatott keringő volt. A diákok a ruhákkal és a tánctudásukkal elkápráztatták a közönséget. Köszönjük az élményt és gratulálunk végzőseinknek!

 

02030405060708091011121314151617181920212223