A Vízmű diákjai abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a fizikát az érettségi előtti négy év során heti két órában tanulhatják. Ez nagy segítség, hiszen iskolánk jellegéből adódóan a továbbtanulásnál sokan ezt választják felvételi tantárgynak.
A bátrabbak azonban nem elégednek meg ennyivel, hanem 11-12. évfolyamon hozzátesznek még heti két órát. Ezt nevezik emelt szintű fizikának.
Miért jó ez?
A felvételi eljárásban emelt szinten legalább 45%-ot elért eredmény esetén +50 pontot kapnak a felvételizők. Az építészmérnöki karra jelentkezőknek kötelezően egy emelt szintű érettségi vizsga kell három tantárgy (matematika vagy fizika vagy szakmai) közül. Ez két nyomós érv.
Jelenleg a 11.-es csoportba félosztálynyi lelkes diák jár. Velük főleg feladatok megoldásával foglalkozunk. Ide tartoznak a tanítási órákon túlmutató nehezebb, összetettebb példák megoldásai. Bevallásuk szerint a feladatmegoldásban szerzett rutin miatt járnak, ami a jövő évi érettségi vizsgán nagy segítség. 12.-ben már a szóbeli érettségire való készülés jegyében kísérletezés, központilag ajánlott mérések elvégzése is folyik.