Iskolánk és az Alföldvíz Zrt. új közös projektje folytatódik

2Korábban hírt adtunk arról, hogy az Alföldvíz Zrt. iskolánkkal együttműködve ellátogat a végzős évfolyamok tanulóihoz, hogy segítségükre legyenek egy majdani sikeres álláspályázaton való részvételhez. Az első foglalkozás az önéletrajzok megírása, azok formai és tartalmai követelményeiről szólt. A tanulóknak ez alapján kellett egy megadott e-mail címre beküldeniük a megírt pályázataikat.

A beérkezett munkákat értékelték, illetve szó esett arról is, hogyan győződhetnek meg arról, hogy biztosan célba ért az elküldött e-mail, valamint hogy mit kell tenniük abban az esetben, ha esetleg a rendszer visszajelzést küld a sikertelen kézbesítésről.

 

Ezt követően Ferenczi Tamás tanulónk vállalta, hogy részt vesz pályázóként egy állásinterjún a cég képviselőivel. Valósághűen zajlott a meghallgatás, egészen jelentkező megérkezésétől kezdve, ahogyan bekopog, majd belép az interjúztatók irodájába. Maga az interjú is életszerű volt, szóba került a munkakör, a bérezés, illetve a napi munkamenet. Az Alföldvíz Zrt. munkatársai, köztük Nagy Ferenc óraadónk, pozitívan értékelték tanulónk szereplését, akit a vonatkozó tantárgyból kapott jelessel jutalmaztunk a szereplésért.

 

134