Valete! Éljetek boldogul! Isten veletek!


Közeleg a szalagavató

Mostanában gyakran halljuk ezt a latin köszönést, amelyből a valétálás szó ered. A valétálás a diákélet fontos időszaka, az utolsó tanév eseményeit jelenti.
Ez a szokás 1830 körül alakult ki Selmecbányán.

Valétánsoknak nevezték az erdészeti és bányászati felsőoktatási intézmények végzős hallgatóit. Ők különböző rendezvényeken elköszöntek az Alma Matertől, a tanároktól, a maradó diákoktól.
A búcsú első eseménye az ünnepélyes szalagavató volt. A valétánsok az utolsó tanév második félévére váltak jogosulttá a szalag viselésére, amelyet a ballagásig hordtak. Az ünnepélyes szalagszentelésen a diákok az elsötétített teremben feltűzték maguknak a zöld színű selyemszalagot. Kétféle szalag létezett: rövid karszalag évszámmal és monogrammal vagy aranyrojtos, amelyet a vállukon viseltek. A szalagtűzés után a végzősök ünnepélyes műsor keretében mondtak búcsút a maradóknak: Valete! Isten veletek!

Ezután a legidősebb diák vezetésével elindult a valétamenet fáklyás kísérettel a városkapuig, ahol a fiatalok jelképesen kirugdosták az idősebbeket, jelezve, hogy itt már nincs helyük, kezdjenek új, önálló életet. Innen a diákok a vigadóba vonultak, ahol hajnalig tartó bálon szórakoztak. Előfordult, hogy a végzősök gyűrű- vagy kupaavató esteket is rendeztek.