„Vérfagyasztó” színházlátogatás

12022. szeptember 21-én horrorisztikus élményben volt része 45 tanulónak a Békéscsabai Jókai Színházban: a vízműsök a Drakula – fantázia című horror-rockoperát tekintették meg.

Drakula alakja hosszú évtizedek óta foglalkoztatja az embereket. A gróf és a magyar lány szerelmi történetén túl azonban a mű a magyar-román együttélés konfliktusaira is rávilágít.
Az alkotás Seregi Zoltán ötlete, történetét Zalán Tibor fogalmazta színpadra, a versbetéteket Bella István költő írta. Zenéjét Szűcs István, a Kormorán együttes billentyűse szerezte, a címszerepben pedig Kocsis Dénest láthattuk.
Már megérkezéskor ízelítőt kaphatott a közönség a mű hangulatából, ugyanis a színház előterében vörös fény, füst, hátborzongató zene, valamint sétáló vámpírok fogadták a nagyérdeműt. A fantasztikus látványvilág és magával ragadó zenei betétek különleges, maradandó élményt nyújtottak a diákoknak.

Köszönet illeti Bogdánné Gondi Melinda tanárnőt a szervezésért.

 

 23456