Vízműs földmérők OSZTV-s sikerei

12023. március 27-28-án került megrendezésre a földmérő OSZTV döntője Székesfehérváron az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézetében. Iskolánk két tanulója, Lukács Ákos és Szücs Botond jutott a döntőbe, ahol elméleti és gyakorlati feladatokat kaptak, illetve egy szóbeli tételt kellett kifejteniük. Lukács Ákos tanulónk az első három helyezett közé került, ezzel az eredményével teljesítette a technikusi vizsga jelentős részét, neki már csak a szakdolgozatát kell majd ismertetnie. Azt, hogy az első három hely közül, ki hol végzett, a SzakmaSztár Fesztiválon derült ki április 24-25-én: Lukács Ákos a 3. helyet szerezte meg magának, Szücs Botond pedig több tárgyból ért el kiváló eredményt, ezzel a technikusi vizsgán ezekből már nem kell vizsgázzon.