A kőbe vésett üzenet


Éles férfihang harsan a szombat délelőtti verőfényben: "Az oldalbordádat elhoztad?"  Erősödő moraj jelzi: "itt vízműsök gyülekeznek". Igen. Jó erőben lévő, jó ötvenes urak és csinos hölgyek (az oldalbordák) népesítik be előbb a parkolót, aztán az aulát, majd a folyosókat. Tömören fogalmazva ellepik a Vízműt. Ölelik egymást; mosolyognak; villognak a vakuk; a lépcsőn, a falakban, egymásban keresik a régit; és kíváncsian szemlélik az újat: a Yárda Sziget Kalózai által kifüggesztett felhívásokat. Ők az 1968-ban végzett 4. C osztály.
Hatan (köztük az osztályfőnök) igazoltan hiányoznak. Úgy tűnik, hogy ez már sajnos örökre így marad. A többiek szinte teljes létszámban el tudtak jönni. Eljöttek örülni egymásnak, emlékezni az ifjúságról, idézni a hatvanas évek Deák utcai hangulatát.  A találkozót a csapat motorja, a szervező, a még mindig örökmozgó Hodosi József nyitja meg. Az öregvízműsök büszkeséggel teli érdeklődéssel hallgatják az igazgatót, aki a mai Vízműről beszél. Séta az intézményben, aztán fényképezkedés a szoborral.
Később egy csomagtartóból előkerül egy szatyor, abból pedig előkerül a kő. A kockakő, ami tényszerűen rögzíti: "Találkoztunk." Olyan ez, mint egy mérföldkő, vagy mint egy rövid bejegyzés a naplóban. Mégis inkább üzenet ez. Üzenet a hiányzó hatnak: megvagyunk, összetartunk, gondolunk rátok, szeretünk benneteket és szeretjük az iskolánkat. Aztán a kő visszakerül a szatyorba, a szatyor a csomagtartóba, és a kőbe vésett üzenet elindul célja felé. A sokat látott bazaltkockát Mazán Mátyás osztályfőnök sírhantja fogadja be.
A találkozó jó hangulatban, a fehér asztal mellett folytatódik, és talán még most is tart ...