Kollégiumi gólyatábor

02Idén augusztusban is nagy várakozással töltött el bennünket, hogy megismerhessük az új kollégistáinkat. A gólyatábor alkalmával a fiatalokat négy csoportra osztottuk, majd a csoportvezetők irányításával megkezdődött a készülődés a gólyaestre. Előtte azonban körbevezettük őket Békéscsaba nevezetességein, megnéztük például az Angyalos kutat, a Városi Sportcsarnokot, a Fiume szállót, a Jókai Színházat. Ehhez kapcsolódóan a feladatuk az volt, hogy egy várostörténeti totót töltsenek ki, amely azt mérte, hogy mennyire sikerült megismerkedniük a várossal. 14 órától ügyességi játékokon vehettek részt a CsabaParkban, majd a vacsora után izgalmasabbnál izgalmasabb csapatépítő játékot játszhattak, köztük népi mondókákat ismerhettek fel és gyerekdalokat írhattak át. A gólyák kipróbálhatták énektudásukat is a karaoke party alkalmával és táncolhattak a nekik rendezett tinidiszkóban.
Az eredményhirdetésre másnap reggel került sor, a I. helyezett a 2. és 3. gólyacsoport lett 74 ponttal, a II. helyezett az 1. csoport, illetve a III. helyezett a 4. csoport lett. Örülünk, hogy idén is sok fiatal diák tisztelt meg bennünket a bizalmával és színvonalas programsorozatot tudtunk megvalósítani.
 
0103040506070809101112