Karácsonyi műsor a Vízmű kollégiumában

10A karácsony a keresztény kultúrkör legfontosabb ünnepe, az adventi ünnepkört zárja le, Jézus Krisztus, a Megváltó születését ünnepli. Azonban a hétköznapokban mindenki számára jelent valami mást is a karácsony: az ajándékozás örömét, az együtt töltött időt, a szeretetet. A karácsony egy utánozhatatlan hangulatú ünnep. A pislogó gyertyák fénye, a fenyőfák illata, a csillogó díszek a fán különlegessé teszik ezt az alkalmat. Felemelő érzés látni, hogy ilyenkor a gyermekek és a felnőttek egyaránt szeretettel fordulnak egymás felé. Az összetartozás kifejezése ez, amit idén is szerettünk volna a kollégiumunkban erősíteni.

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is sokan jelezték, hogy szeretnének előadásukkal részt venni a műsorban. Alapos meghallgatások, próbák után alakult ki az ünnepi előadás végső programja. A fenyőfa, a stroboszkópok és az asztali díszek fényei színpompássá varázsolták a termet, amikor Miklós Kata és Dajka Péter felkonferálták az első előadást, Aretha Franklin Amazing Grace című dalát, amit Putnoki Napsugár előadásában hallgathattunk meg. Ezután Pénzes Petra fuvolajátékában gyönyörködhettek a diákok, aki sokadik alkalommal nyűgözte le a hallgatóságot, ezúttal Henry Purcell Air című darabját adta elő. Miklós Kata néhány karácsonnyal kapcsolatos rekordot és érdekességet osztott meg velünk, majd Papp Ákos bravúros citerajátékkal örvendeztette meg a közönséget. Dajka Péter előadása a karácsony igazi értékeire – a családra és a szeretetre - hívta fel a figyelmet. Horváth Szabolcs Dsida Jenő Itt van a szép karácsony című versét tolmácsolta a nézőközönség számára, akit Stan Teodor követett, és kifinomult szaxofonjátékával színesítette az estét. Az idén két darabot hallgathattunk meg tőle: egy Mozart szonatinát és Carl Maria von Weber A bűvös vadász című operájából egy áriát. A Csaba Gyöngyei Néptánccsoport táncosai néptáncbemutatóval kedveskedtek nekünk, megismertettek bennünket a magyarpalatkai és a kalotaszegi magyar táncokkal. Az estét két magas színvonalú énekes produkció zárta. Palotai Petra Berkes Olivér Világítótorony című dalával, majd Papp Ákos Presser Gábor Fényév távolság című szerzeményével tette teljessé a karácsonyi hangulatot. Diákjaink óriási lelkesedéssel, meglepő profizmussal, hatásosan és kifejezően adták elő produkcióikat, amit visszaigazolt a néma csend, a vastaps és a félhomályban hullámzó telefonok fénye is.

Az előadás után a diáksereg nagy örömére mindenki kedvére válogathatott a feltálalt süteményekből, szendvicsekből. Külön köszönjük Horváth Gréta, Patai András és Gugcsó Zalán munkáját, akik a fotózásban és a hangosításban segédkeztek, Gratulálunk a fellépőknek! 

 

Áldott karácsonyt kíván mindenkinek a BSZC Vásárhelyi Pál Szakgimnáziuma és Kollégiuma!

 

 020304050607080901